A fejlécet és a designt én készítettem. A kódok viszont Roxanatól vannak. Kérlek, ha bármi problémád van vele, azt kulturáltan add a tudtomra.

2022. február 12., szombat

Írói utószó × köszönetnyilvánítás

 Sziasztok!

Őszintén szólva magam sem hiszem el, hogy sikerült a blog végére érnem (habár a hiátusom elején megígértem mindenkinek, hogy visszatérek), de úgy látszik kellő motivációval minden lehetséges, még ha évekbe telik is. Emily-ék története egy olyan történet, aminek sokat köszönhetek mind a bloggeren, mind a magánéletemben, és bár bekezdéseket tudnék írni mindkettő aspektustól, a tradíciót követve, ezúttal sem tervezek túl érzelmes lenni az írói utószóban, hiszen a fejezetek elején rengeteg nyálas megjegyzést olvashatott tőlem az, aki nem csupán a fejezeteket pörgette át.
Tehát: köszönöm mindenkinek, aki eljutott idáig, még ha soha nem is hagyott maga után életjelent. ♡
Még egyszer, utoljára:
Millio puszi xx szerecsendio

Pár tény, amit lehet, hogy senki sem tudott:
  • Hosszú ideig nem hittem, hogy tényleg vissza fogok térni bloggerre, nem azért, mert féltem, hogy már senki sem emlékszik a történetre (jelentem, ezt a hozzáállást már sikeresen kinőttem), hanem mert annyira hozzászoktam az angol történetek írásához, hogy nem bíztam benne, hogy képes leszek hozni a színvonalat.
  • Jem karaktere a Jégmadárban PB-t váltott, ugyanis a Halálmadárban használt gif alapján nem tudtam kinyomozni, hogy ki volt az eredeti srác, és bár Chai Romruen-ről nincsenek fehér hajú képek az interneten, számomra ő állt a legközelebb Jemhez a blog megnyitásának idején.
  • Ha újrakezdhetném a történetet, nagyobb hangsúlyt fektetnék Jem és Demona karaktereire, hogy tényleg az ő történetüknek érződjön a történet, ugyanis mostani fejjel már úgy gondolom, hogy az érzéseik egymás iránt túl gyorsan alakultak ki.
  • A Tűzmadár történetében Caleb és Cecily között az első vázlataim alapján elcsattant volna egy csók, amikor a lány rájött, hogy sohasem lesz képes feltámasztani Gabrielt, de ezt utólag kivettem belőle, ugyanis irracionálisnak tűnt.
  • A Jégmadár címe Demona hűvös természetére, a Tűzmadár címe a főnix madárra utal, hiszen Cecily nephil énje meghalt, majd boszorkánymesterként újjá született.
  • Az Árnyvadászok történetének lett volna egy negyedik része, amit Viharmadárnak neveztem volna. A történet röviden az Árnyvadászok és a vámpírok háborújáról szólt volna (továbbá Lily és Will itt rendezték volna a kapcsolatukat).
  • Ez a történetben eddig a pontig sosem volt kiemelve, hiszen a negyedik részben játszott volna nagyobb szerepet, de Chloe látó, akárcsak Sophie és Bridgette (ezért látott homályos foltokat, amikor megtámadták a lakását, nem pedig puszta sötétséget).
  • A blogot eredetileg a szülinapomon zártam volna be, de képtelen vagyok az önkontrollra, szóval egy héttel hamarabb posztoltam az utolsó bejegyzéseket.
Pár hihetetlen adat:
  • 37 bejegyzés (ezt a posztot is beleértve)
  • 12. 400+ oldalmegjelenítés
  • 106. 000+ leírt szó (a bónusz bejegyzés pedig 13. 600+ leírt szó)

Tűzmadár


Sziasztok :)
Elkészült hát a decemberben már említett meglepetés, ami nem más, mint a történet harmadik részének fejezetekre bontott novellája. A történet vázlatát még 2016-ban készítettem, és bár ez meglátszik a történetvezetésen, nem változtattam túl sok mindent az eredeti elképzelésben. Leginkább azért, mert Emilyék világa a tinédzserkoromhoz tartozik, és szerettem volna annyira hű maradni az akkori énem ötleteihez, amennyire lehetséges. (Az írói utószóban azért majd olvashatjátok, mik változtak, miket változtattam volna meg, ha mai fejjel láttam volna neki a vázlat kidolgozásához soo... stay tuned!)

Egy aprócska figyelmeztetés azok számára, akik a rövidebb olvasmányokat kedvelik: 
a bejegyzés 13,6k szó,
függővéggel ér véget.

Millio puszi xx szerecsendio 
-------------------------------------------------------------------------------
Tűzmadár

Prológus

Will az oltárnál állva csodálta a terem másik végéből rá mosolygó Emilyt. Habár fehér, arany rúnákkal díszített zakója lélegzetelállító kontrasztot alkotott éjfekete hajával, a fiatal Penhallow szíve mégsem ezért zakatolt kétszer olyan sebesen a mellkasában, hanem annak a gondolatától, hogy a szertartás után végre valahára egy életre összeköti őt és a fiút az a rúna, amelyet egymás bőrére fognak rajzolni az esküjük elismétlését követően.

A násznép csupán a legközelebbi barátaikat foglalta magába: Cecily és Adrien között egy üres szék jelképezte Jem helyét, míg a lány balján Gideon is Sophie összefont ujjakkal várták, hogy Magnus végigvezesse Lilyt az üresen kongó padsorok között.

A szertartás meghitt hangulatban telt, majd miután a Néma Testvér, aki hitelesítette a két Árnyvadász között megszülető köteléket, visszatért a Csontvárosba, a kis csapat az Intézet nappalijában folytatta az ünnepséget. Az estét egy meglepő bejelentés zárta: Emily és Will egy teljes évre más-más intézetekbe költöznek majd, hogy befejezzék a kiképzésük utolsó szakaszát. Will New York-ba, Emily pedig Párizsba fog utazni, méghozzá már másnap reggel.

Habár Cecily már hallott pletykákat arról, hogy a többi nephilhez hasonlóan a bátyjának is el kell majd hagynia az otthonát, hogy más tapasztalatokat gyűjtsön, sosem gondolta volna, hogy ilyen korán - és váratlanul - el fogja veszíteni a testvérét. Az egyedüllét gondolatától a felszín alatt egészen magába zuhant.

1. fejezet: Külön utakon

Másnap reggel, még reggeli előtt, Will és Lily ellenőrizték, hogy mindent elcsomagoltak-e az útra, majd levitték a táskáikat a nappaliba. Az Intézetben első ránézésre csupán Sophie volt ébren, aki épp a reggeli elkészítésével foglalatoskodott. Emily, hogy teret adjon Willnek, felajánlotta a segítségét a lánynak, míg a fiatal Herondale összehúzta magán a dzsekijét és kilépett az épület mondén szemektől rejtett, hátsó udvarába.

Mint minden nephil, James Carstairs maradványait is a Csontvárosban temették el, azonban a londoni Intézet lakói a halálát követő napokban emléket állítottak a fiúnak a kertben Jem kedvenc fájának árnyékában, hogy mindig közel legyen hozzájuk. Will választotta a feliratot, ami a fejfára került, egy sort a parabatai esküből: "Ahol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is." Az űr, amit Jem elvesztése keltett életre a fiú mellkasában, szavakkal leírhatatlan fájdalom volt az Árnyvadász számára. És bármennyire is próbálta ezt titkolni a szerettei elől, az idő, amit az elmúlt hetekben Jem érintetlenül hagyott szobája előtt töltött, az ametiszt nyakék varázslata nélkül is mindent nyilvánvalóvá tett a többiek számára. Lily biztos volt benne, hogy bárki bármit mondott, Will önmagát hibáztatta.

Amikor Magnus megérkezett az Intézetbe, minden lakó összegyűlt a nappaliban, és egy utolsó búcsút követően, Lily és Will a megfelelő portálon át elhagyták az épületet.

Hogy elvonja a figyelmét a testvére hiányáról, Cecily a közös reggelit követően azonnal az edzőterembe ment, ahol Adrien segített neki a fegyveres közelharc gyakorlásában. Habár már  hetek óta együtt edzettek - így az idrisi nephil tisztában volt a lány határaival -, a fiú ezúttal nem bánt vele olyan kíméletlenül, ahogy azt már megszokta tőle a másik. Nem azért, mert alábecsülte, hanem mert tekintettel szeretett volna lenni a háta mögött húzódó, álmatlan éjszakára. A búcsúra, ami szemmel láthatóan megviselte őt.

Cecily azonban nem értékelte, hogy Adrien hirtelen nem tekintette egyenrangú ellenfélnek. Egy könnyen kivédhető támadást követően leszerelte az idősebb nephilt, a vállánál fogva a padlóhoz szorította, majd eldobta a saját fegyvereit és kiviharzott az edzőteremből.

2. fejezet: Vér a vér ellen

Cecily az edzőteremből egyenesen a konyhába ment, ahol Bridgette rosszalló pillantásai ellenére belekóstolt a már elkészült fogásokba. Ezt a rossz szokását még kiskorából hozta magával, otthon ugyanis sok unalmas órát töltött az édesanyjával kettesben, amikor a nő ebédet vagy vacsorát készített a családnak. Akkor még nem értette, hogy Will miért nem akart többé vele játszani, ám utólag visszagondolva a lány azt gyanította, hogy a bátyja már akkor rájött az édesapjuk legnagyobb titkára: arra, hogy Árnyvadász vér folyt az ereikben.

Miután Bridgette kikergette a konyhából a lányt, Sophie egy kisebb tálca süteményt tett elé az ebédlőben, majd megsimogatta a fejét, és elindult az emeletre egy nagyobb adag édességgel a kezében.

Gideon arca gondterheltségről árulkodott, amikor a cselédlány két rövid kopogást követően belépett az irodájába. Az Intézet fiatal vezetője - akárcsak a tragédiával végződő küldetés óta minden délelőtt - most is az ablaknál állt, üveges tekintetével Jem sírját bámulva. Sophie szavak nélkül, az Árnyvadász lapockáját simogatva igyekezett emlékeztetni a férfit arról, hogy Jem halála nem az ő hibája volt. Mint a londoni nephilek vezetője, megfelelő döntést hozott, amikor úgy határozott, hogy Benedict után mennek. Ezzel még Will sem tudott volna vitába szállni, és mindenki nagy meglepetésére, soha nem is tette.

A földszint felől érkező, hatalmas hangzavar volt az, ami darabjaira törte a két fiatal között kialakult idillt. Gideon a dobócsillagai után nyúlva, megnyújtott léptekkel rohant le a lépcsőn, aminek az aljára érve megpillantotta az apját. A férfit három, emberarcú hibrid védelmezte, és bár az Intézet vezetője már a bevetésükkor sejtette, hogy Benedict nem egyedül szökött meg előlük, a szörnyek látványa keserű ízt hagyott a szájában.

Gideon felvont szeráfpengével rontott a férfinak, míg Adrien és Cecily, Bridgette és Sophie a hibridek ellen indultak harcba. Az összecsapás során Benedict megjegyezte a fiának, mennyire büszke volt arra, hogy ő állt a helyi Intézet élén, nem pedig egy Branwell. Gideon azonban nem kért az apja büszkeségéből. Összeszorított fogakkal, vadul szúrta át a pengéjét a férfi combján, miközben arról is tett, hogy az ellenfele felfogja: még semmi miatt sem szégyenkezett annyira, mint hogy egy ilyen szörnyeteget kellett az apjának hívnia. A férfi szemeiben izzó düh túlragyogta a sérült combja miatt érzett fizikai fájdalmat.

A harc egyetlen hibrid halálával és megannyi súlyos sérüléssel zárult. Az Intézet lakói visszaverték a támadókat, de Benedict még azelőtt eltűnt, hogy rácsok mögé zárhatták volna.

3. fejezet: Az élet nem igazságos

Tekintettel arra, hogy sem Bridgette, sem Sophie nem kaphattak gyógyító rúnát a harcban szerzett sérüléseikre, Gideon tűzlevelet küldött Calebnek, aki pár percen belül meg is érkezett  az Intézetbe, és nekikezdett a sebesültek ellátásához. Ismét a Menedékhely vált a nephilek gyengélkedőjévé.

Cecily mindeközben képtelen volt nem arra gondolni, hogy mennyire igazságtalan volt az élettől, hogy Benedict még mindig életben volt, Gabriel viszont nem. Gyűlölte a férfit azért, amiért nem csak megölte a saját fiát, de eszébe sem jutott, hogy őt is visszahozza a túlvilágról. Gyűlölte, hogy mindenki azt hajtogatta körülötte, hogy csatában meghalni dicsőség volt egy nephil számára, nem pedig tragédia.

Átlépve a Menedékhely küszöbét, Cecily ügyelt arra, hogy a bőrére rajzolt iratze rúna rejtve maradjon a kíváncsi szemek elől, majd a sebesültet játszva beszélgetésbe elegyedett az idrisi boszorkánymesterrel. A több száz éves férfi természetesen azonnal átlátott a lányon, azonban ennek ellenére szó nélkül megvizsgálta, ugyanis kíváncsi volt, mit akarhatott tőle a fiatal Herondale. A lány túl ellenséges volt vele a korábbi találkozásaik alkalmával ahhoz, hogy egy-kettőre megváltozzon róla a véleménye. Az ilyen emberek nem kötöttek barátságot az ellenségeikkel anélkül, hogy megfelelő indokuk lett volna a változásra.

A rövid beszélgetésük során Cecily megosztotta az Alvilágival, hogy nem hitt benne, hogy jó dolgok csupán jó emberekkel történtek, majd feltett pár látszólag ártatlan kérdést a feltámasztó varázslatról, ami Benedict lelkét a halott testéhez láncolta. Caleb nem válaszolt az utóbbiakra. Helyette azt tanácsolta a lánynak, hogy pár napig ne erőltesse meg magát, majd olyan gyorsan, ahogy érkezett, hazament Idrisbe.

4. fejezet: Párizs

A Bellefleur család látszólag kedvesen fogadta a párizsi Intézetbe érkező Lilyt, jóllehet az igazgató mögött megbújó, fiatal Árnyvadász lány egyetlen szóra sem méltatta az új lakót, miután a szülei kérésére barátságos mosolyra húzta tűzvörös ajkait. Clémence elutasító magatartása nem volt szembetűnő. A negyvenes éveiben járó pár izgatottságával szöges ellentétben álló visszafogottsága inkább tűnt kifinomultnak, mint utálkozónak. Mégis, a Lily nyakában megpihenő ametiszt medál felfedte a nephil számára a másik felszín alatt rejtőző ellenszenvét. Habár a gondolatai nem árulták el, hogy miért, de a francia lány utálta a tényt, hogy egy éven keresztül egy fedél alatt kell majd élnie a brit lánnyal.

A könnyed hangvételű beszélgetés során szóba került, hogy az igazgató fia az előző esti őrjáratozás miatt nem vett részt a túrán, valamint az is, hogy Gideon Lightwood értesítette őket arról, hogy Emily nemcsak, hogy már járt Párizsban, de a francia nyelvet is folyékonyan beszélte. Miután a lány az utolsó információt megerősítette azzal, hogy angolról franciára váltott, a két oldalán sétáló Árnyvadász pár mosolyogva mutatta meg neki, merre találta az edzőtermet, a fegyvertárat, a konyhát, a belső kertet, az igazgató irodáját és a saját szobáját, amit a gyerekeikéhez hasonlóan az első emeleten helyeztek el.

A túra végeztével a háromtagú fogadóbizottság úgy döntött, hogy hagynak időt Emilynek arra, hogy belakja a szobáját, és bár ez eleinte kellemes ötletnek tűnt, a lány nem szabadult Clémence gondolataitól. Mint az utólag kiderült, a francia lány a szemközti szobában lakott, míg a testvére közvetlenül Lily szobája mellett.

Emily mégsem hagyta, hogy ez a tény tönkre tegye az első napját. Az egyetlen napot, amit vendégként, nem pedig Árnyvadászként tölthetett a párizsi Intézetben. Éppen ezért írt egy SMS-t egykori barátnőjének, Chloénak, amiben értesítette a lányt arról, hogy ideiglenesen visszatért a városba. A vörös hajú szépség kapva kapott az alkalmon, hogy hosszú hónapok után ismét beüljenek egy kávéra a kedvenc art kávézójukban.

A délután folyamán Chloe bocsánatot kér Lilytől, amiért nem tudott részt venni az esküvőjén, majd elmesélte neki, hogy a legutóbbi levelezésük óta szinte semmi sem változott az életében. Még mindig Amerikába szeretett volna költözni, hogy az egyik ottani művész iskolába járhasson. Még mindig képregény-rajzolóként szeretett volna nevet szerezni magának a művészvilágban. Lily az előbbi hallatán keserű mosolyra húzta a száját. Azt kívánta, bárcsak több időt tölthetett volna Will-lel, mielőtt a Tanács kijelentette, hogy más-más Intézetet kellett választaniuk a kiképzésük utolsó fázisának teljesítéséhez. A lány mindennél jobban ott akart lenni mellette most, hogy Jem többé nem tartotta vissza a bajtól.

5. fejezet: Marcangol a lelkiismeret

Will az ágyán ülve olvasta végig Lily beszámolóját az első párizsi bevetéséről mielőtt egy mély lélegzetvételt követően elégette volna az órákkal korábban érkezett tűzlevelet. Habár az utolsó együtt töltött éjszakájukon megígérték egymásnak, hogy az intenzív kiképzés ellenére tartani fogják a kapcsolatot, a fiú az elmúlt három alkalomhoz hasonlóan, ezúttal sem volt képes rávenni magát arra, hogy megírjon egy válaszlevelet. Helyette állásba tornázta magát, és odalépett a ruhás szekrényéhez, amiből kivett egy fekete, galléros felsőt és egy színben megegyező dzsekit.

Miközben az esti démonvadászathoz készülődött, Will tekintete megakadt a mellkasán díszelgő, színét vesztett parabatai rúnán. A torka összeszorult a természetellenes látványtól, de igyekezett kordában tartani az érzéseit az ismeretlen környezetben: összeszorította az állkapcsát, és felvette a bevetéshez választott öltözetét.

Will magát hibáztatta, amiért elvesztette a társát, a legjobb barátját, a másik felét. Ez mindenki számára egyértelmű volt, aki ismerte a fiút. Csakhogy New York-ban egyetlen Árnyvadászt sem érdekelt a múltja, ezért az elméjét mérgező gondolatok könnyebben gyökeret eresztettek az amúgy is instabil állapotban lévő Herondale fejében.

Will új partnerét Drucilla Lovelace-nek hívták. A szőke, törzsgyökeres amerikai fiatal kora ellenére szintén részt vett a hibridek ellen vívott, idrisi csatában, habár a családjában már évtizedek óta egyetlen nephil sem tűnt ki a csatamezőn nyújtott teljesítményével. A lány eltökélten igyekezett változtatni a nevükre aggatott stigmán, csakhogy a törekvéseit senki sem vette figyelembe az új nephil érkeztével. 

A lány ellenszenvén az sem segített, hogy Will az este folyamán megmentette az életét járőrözés közben. Utálta, amiért a másiknak meg kellett mentenie, mert úgy gondolta, hogy nélküle is sikerült volna elbánnia a Central Parkban talált, nagyobb démonnal. Dru nem értette, hogy miért kellett volna bárkinek is istenítenie a fiút azért, amire senki sem kérte, hogy tegye meg helyette.

Hajnalban, zuhanyzás után, Will képtelen volt elaludni, így kinyitotta a ruhásszekrénye melletti, kétajtós szekrényt és meredt tekintettel bámulta a belsejébe ragasztott képeket. A feliratok, a papírra vetett következtetések és a fiút frusztráló, vörös kérdőjelek alatt szinte alig látszott valami a fa ajtóból. Willnek még nem sikerült kiderítenie, merre bujkált Benedict, de az eltökéltsége szemmel látható volt a fekete X jelekkel borított térképen. Még ha az is lett volna az utolsó küldetése mielőtt őt is Jem mellé temették volna, a föld alá akarta juttatni az összes hibridet, Benedict Lightwood rohadó hullájával egyetemben.

6. fejezet: Hamuvá porladt üzenet

Gideon a Sophie ágya mellé húzott széken ülve, görnyedt háttal várta, hogy a lány felébredjen, jóllehet még órák voltak vissza napkeltéig. Miután Caleb ellátta az Intézetben dolgozó mondénok felületi sebeit, a boszorkánymester tájékoztatta a fiatal igazgatót arról, hogy Sophie fejsérülésével pár napig pihennie kellett a lánynak, amit a szőke Árnyvadász (a cselédlány szerény véleménye szerint) a kelleténél sokkal komolyabban vett. Azt, hogy nem engedte vissza dolgozni, Sophie még képes volt megérteni, de amiatt, hogy szinte ki sem mozdulhatott a Menedékhelyről, már nem egyszer összekaptak. A lány természetesen hálás volt a nephilnek, amiért ennyire a szívén viselte az egészségét, de úgy vélte, elég nagy volt már ahhoz, hogy el tudja dönteni, mennyire erőltesse meg magát egy enyhe agyrázkódás után.

Ahogy az várható volt, amikor az Intézet lakói összegyűltek az étkezőben a reggelihez, Sophie és Gideon ismételten észérvekkel igyekezték meggyőzni a másikat arról, hogy vajon tényleg korai volt-e a lány számára csatlakozni a többiekhez, vagy inkább hagynia kellett volna, hogy Gideon egy tálcán vigyen neki a Bridgette által készített kalácsból. Cecily szemforgatva öntött magának egy pohárral a frissen facsart narancsléből, azonban a szája sarkában ott bujkált egy őszinte mosoly. Örült, hogy Gabriel bátyja egy olyan kedves, szorgalmas és tisztességes lányba szeretett bele, mint Sophie.

Hogy elkerülje a nem kívánt feltűnést, a fiatal Herondale lány megvárta, hogy mindenki befejezze a reggelit, és csak azt követően ment vissza az emeletre. Ott a tekintetével követte, melyik ajtó mögött tűnt el Adrien, és amikor végül arról is megbizonyosodott, hogy Gideon a Menedékhelyen maradt, halk léptekkel besurrant az igazgató irodájába.

Cecily igyekezett mindent visszapakolni a helyére, miközben feltúrta Gideon cuccait. Az asztala legfelső fiókjában talált egy képet, amin az Árnyvadász az öccse mellett állva bámult a kamerába. Gabriel vigyora olyan széles volt a fényképen, hogy a hiányzó fogai elvonták a figyelmet minden másról. Ez mosolygásra késztette a lányt is. Bár hezitált, Cecily végül képes volt legyőzni a késztetést, hogy elcsenje a fotót. Azzal ugyanis kétségtelen, hogy lebukott volna.

A Szürke Könyvet egy halom felbontott levél alatt találta meg. Gyorsan kikereste benne azt a rúnát, amit az Árnyvadászok a tűzlevelek elküldéséhez használtak, majd pár levegőben végrehajtott gyakorlás után, a Willtől kapott irónjával, egy előre megírt levélre rajzolta a szimbólumot. A levélben csupán ennyi szerepelt: "Sophie állapota súlyosbodott. Azonnali segítségre van szükségünk.".

7. fejezet: Hazug szavaim

Caleb az idrisi erdőben található gyógynövényeket igyekezett pótolni a kifogyóban lévő készletében, amikor a neki címzett tűzlevél megjelent a levegőben, a vállával egy magasságban. Az Alvilági összehúzott szemöldökkel vette a kezébe a kissé meggyűrt papírlapot, és nem is kellett az üzenet végére érnie ahhoz, hogy rájöjjön, nem Gideon Lightwood kérette az Intézetbe. Ha a feladó dőlt betűi nem lettek volna kellően árulkodóak, a nevetségesen kimért, ámbár tiszteletteljes aláírás hiánya akkor is lebuktatta volna az imposztort.

Ennek ellenére nem egészen tíz perccel később a boszorkánymester átlépett a nappaliban nyitott portálon, és kimért lépteivel megindult a Menedékhely felé. Csakhogy, még mielőtt az arra vezető átjáróhoz ért volna, egy apró kéz a csuklója után kapott, és megállásra késztette. Caleb félig szórakozott, félig irritált mosollyal nézett farkasszemet a fiatal Herondale lánnyal.

Miután Caleb elrántotta a karját, Cecily azonnal a lényegre tért. Bevallotta, hogy igazából ő küldte az Alviláginak a levelet (ezt a férfi kétkedve fogadta), és hogy arra gondolt, segíthetne a másiknak a szabadidejében, ugyanis az Intézet túlságosan üres lett a számára a bátyja nélkül (ezt Caleb még annyira sem akarta elhinni, mint a lány korábbi kijelentését). Egy hosszúra nyúló pillanatig egymás arcát fürkészték, majd Caleb megrázta a fejét és tett egy lépést hátra. Visszautasította a lány ajánlatát.

Gideon akkor ért oda a kettőshöz, amikor Cecily megpróbálta a hangerejével kompenzálni az érvei mögül hiányzó logikát. Hah! Mintha az Alviláginak szüksége lett volna rá. Pillanatok kérdése volt az egész, és a lány már át is fordította a beszélgetésük dinamikáját, mintha ő lett volna az, aki szívességet tett a másiknak. Az Intézet igazgatója ezt hallva bocsánatot kért Calebtől, amiért a gondjaira bízott nephil rabolta az idejét, majd a szobájába küldte Cecilyt.

Később, amikor a boszorkánymester egy kisebb összegű kompenzáció behajtása után visszatért az idrisi erdőbe, a szőke Árnyvadász megpróbálta kideríteni, mégis mi ütött a fiatal Herondale-ba, de Cecily egyetlen kérdésére sem adott egyenes választ. A nap hátralevő részét a szobájában töltötte.

8. fejezet: Váratlanul másmilyen

Gideon a párizsi igazgatóval előre egyeztetett időpontban felhívta telefonon Emilyt, és többek között azt is megosztotta vele, mennyire aggódott a lányért Cecily egyre szeszélyesebb viselkedése miatt. Mielőtt bontották volna a vonalat, Lily megígérte az igazgatónak, hogy beszélni fog a fiatal Herondale-lel, és megköszönte, amiért az Árnyvadász őt kereste fel ezzel kapcsolatban, nem pedig Willt, akinek már egyébként is túl sok volt a tányérján.

Hogyha teljesen őszinte akart volna lenni magával, Lily bevallotta volna, hogy felettébb aggasztotta a tény, hogy Benedict azonnal rátört az intézetre, amint Will-lel elhagyták a várost. Párizsból azonban sehogy sem tudott segíteni a londoni Árnyvadászoknak a férfi megállításában, így hát megpróbált elvonatkoztatni az ottani gondoktól. Mégis, az agya akaratán kívül felidézett olyan emlékeket, amelyekben Jem ott volt mindannyiuk számára még akkor is, amikor csupán egy vállat tudott ajánlani a másiknak. Ő gondolatolvasó nyaklánc nélkül is észrevette volna, hogy Cecily a testvére előtt megjátszott mosolyok ellenére még mindig dühös volt a világra.

Lily gondolatait még akkor is megmérgezte a bűntudat, amikor a szobáját maga mögött hagyva, elindult a könyvtárba. Tekintettel arra, hogy az elmúlt napokban legalább egy tucatszor megtette a szobájából a második emeletre vezető utat, a lábai önálló életre kelve vezették a lépcsők felé. Figyelmetlenségének hála, a második fokra lépve, kis híján elvesztette az egyensúlyát, amikor egy masszív felkar a vállának ütközött.

Az ismeretlen fiú elkerekedett szemekkel mérte végig a fiatal Penhallowt, majd biztos, ami biztos alapon, megkérdezte tőle, hogy jól érezte-e magát, ugyanis látszólag gondterheltnek tűnt. Lily egy gyors legyintésre emelte a jobb kezét, hogy ezzel, és egy barátságos mosollyal, eloszlassa a másik gyanakvását, majd új téma után kutatva bevallotta, hogy a könyvtárba tartott. A fiú erre felemelte a kezében lévő könyvet, szórakozottan megrázta, majd elköszönt a lánytól.

A könyvtárban Lily összefutott az Intézet igazgatójának lányával, aki egy színpadias sóhajjal azonnal elfordult az ősi boszorkánymesterekről szóló szekcióhoz lépő Emilytől. Hosszú percekig feszült némaság borult a két lányra, majd Lily nem bírta tovább. Kerek perec rákérdezett, mégis mi baja volt vele a másiknak. A francia lány csupán egy gúnyos, kétértelmű válaszra méltatta az új lakót, mielőtt a kezében lévő könyvvel együtt kisétált az ajtón.

9. fejezet: Camille Bellefleur

Reggeli után Emily egyenesen a szobájába ment, hogy átöltözzön a délelőttre betervezett edzésre, amikor a párizsi Intézet igazgatójának ajtaja mellett elhaladva, akaratán kívül meghallotta a férfi gondolatait a francia fővárosban történő halálesetekről. Mivel a Gideontól hallottak még napokkal később is ott motoszkáltak a lány elméje mélyén, Lily ösztönösen Benedict Lightwood-ot és a halálból visszahozott férfi hibridjeit sejtette az esetek hátterében. Pár lélegzetvételnyi tétovázást követően, a lány immáron szánt szándékkal lépett közelebb az iroda ajtajához, hogy belehallgasson a privát beszélgetésbe.

A két nephil szóváltásából egyértelműen kiderült, hogy a párizsi Árnyvadászok titokban tartották a Klávé elől, hogy a fővárosi vámpírok már egy jó ideje irányíthatatlanok voltak, ami felettébb aggasztotta Lilyt. Elhatározta, hogy a helyi nephilekkel ellentétben ő nem fog behódolni az ártatlan mondénokból lakmározó Alvilágiaknak. A puszta gondolata annak, hogy szó nélkül a másik irányba nézzen, miközben a párizsi vámpírok sorra gyilkolták az embereket, felforgatta a lány gyomrát.

Emily dühösen sétált el a szobájáig, az ereiben zakatoló felháborodás pedig akkor sem hagyott alább, amikor egy fekete leggingsben és egy fekete, ujjatlan felsőben megjelent az edzőteremben. Habár a háta mögött becsapódó ajtó jellegzetes, dörrenő hangja betöltötte a szobát, a közelharcot gyakorló Bellefleur testvérek anélkül igyekeztek egymás fölé kerekedni, hogy tudomást vettek volna Lily jelenlétéről.

Egészen addig, amíg a lányt kis híján eltalálta egy felé repülő gyakorló kard. Ha az ametiszt nyaklánc nem pihent volna a nyakában, és Clémence nem gondolta volna végig pontosan, hogy melyik pillanatban volt a legideálisabb a számára, hogy "kicsússzon a kezéből" a fegyver, sem Lily, sem a lány testvére nem lettek volna képesek elkapni a fegyvert a becsapódás előtt. Így azonban, a francia nephil nagy bánatára, Emily sikeresen kivédte a támadást.

Amint Cyril - ugyanaz a fiú, aki nekiütközött Emilynek pár napja a lépcsőnél - a földnek szegezte a húgát, Clémence kelletlenül feladta a menetet, a két lány pedig szolid, mégis maró gúnnyal átitatott vitába kezdett. Clémence önkényesnek és önzőnek nevezte Lilyt, amit természetesen a fiatal Penhallow nem hagyhatott szó nélkül. Egy meggondolatlan megjegyzéssel, akaratán kívül, Lily érzékeny pontra tapintott az őt megvető lánynál, aki azonnal kiviharzott a teremből. A brit lányt ez a viselkedés annyira Cecilyre emlékeztette, hogy szinte alig fogta fel, hogy a név, amit Clémence gondolataiban halott, Will Herondale-é volt.

Lily egy nagy sóhajjal hajolt le a földön hagyott fegyverért. Nem értette, mi történt. A szemeiben tükröződő értetlenség és bűntudat láttán Cyril úgy döntött, hogy elmondja a lánynak, mégis miért volt vele olyan ellenséges a húga.

Bő másfél, két éve az Inkvizítor - akit Emily megölt, hogy megmentse Will életét -, elrabolta Clémence ikertestvérét, Camillet, hogy kísérletezzen rajta, akárcsak a többi fiatal nephilen, akiket felhasznált a hibrideket megalkotó varázslat megalkotásának kezdeti fázisában. Az egész családot megviselte a tragédia. Mind megváltoztak, ki többé, ki kevésbé. Clémence a testvére halálával hűvös lett és kegyetlen. Cyril úgy hitte, a húga gyűlölte Lilyt, amiért Will életét képes volt megmenteni annak idején, de a testvéréjét nem. A fiú tudta, hogy ami történt, az nem Emily hibája volt, és biztosította a lányt afelől, hogy a lelke mélyén ezzel Clémence is tisztában volt. Egyszerűen csak új sebeket tépett fel a hirtelen jelenléte.

A történet végére érve Cyril biztatóan megpaskolta Lily vállát. A közel másfél órás edzés alatt egy szót sem szóltak egymáshoz.

10. fejezet: Halálod szétszaggat legbelül

Két héttel a londoni Intézetet ért támadás után, Lily Willnek címzett levelei továbbra is válasz nélkül maradtak. Napról-napra, az üzenetek hossza egyre rövidebbé vált, míg végül a lány elért arra a pontra, hogy feleslegesnek érezze a napi beszámolók küldését. Végső lehetőségként a fiatal Penhallow engedélyt kért a párizsi Intézet igazgatójától arra, hogy az intézet telefonjával felhívja Magnus Banet, aki csöppet sem örült annak, hogy a lány bébiszitternek nézte, amikor New York fő boszorkánymestereként a legkisebb problémája is nagyobb volt annál, minthogy visszatartson egy duzzogó Herondalet a bajtól. Lily azonban addig győzködte a férfit, amíg az be nem adta a derekát, majd rákérdezett az Alviláginál, hogy hallott-e a londoni támadásról.

A beszélgetés végeztével Magnus Lily lelkére kötötte, hogy vigyáz magára, majd egy kelletlen szemforgatást követően lehúzta az italát és egy kereső varázslat segítségével kiderítette, pontosan merre keresse a magáról életjelet adni képtelen Árnyvadászt.

Amikor Magnus betette a lábát a Pandemonium klubba, Will éppen nekifeszült az egyik italára várakozó Alviláginak, aki a nephil gúnyos mosolya láttán (és a szervezetében lévő alkohol miatt) nem bírta visszafogni a dühét, és lökött egyet az Árnyvadászon. Magnus az árnyékból figyelte, ahogy a fiú szánt szándékkal védelem nélkül hagyta a jobb oldalát, amit a vérfarkas azonnal ki is használt. Az egymást követő ütések olyan erővel érték a nephil testét, hogy Will egy ponton vért köhögött a neonfényben úszó padlóra. A boszorkánymester csupán ekkor döntött úgy, hogy ami elég volt, az elég volt. A varázserejével kiütötte az Alvilágit, majd ugyanezzel a láthatatlan erővel a hely mögötti sikátorba rángatta az Árnyvadászt.

Willnek semmit sem kellett mondania. Magnus könnyűszerrel rájött, hogy a fiú önmagát hibáztatta Jem halála miatt, amikor a férfi rákérdezett, mégis hol hagyta az új társát és a társ szó hallatán az inak megfeszültek a fiatal Herondale karjaiban. Hogy útját állja annak, hogy a férfi még tovább elemezze az érzéseit, Will úgy döntött, hogy az előnyére fordítja a helyzetet, azt, hogy Magnus csupán egy karnyújtásnyira volt tőle (nem volt nehéz kitalálni, hogy Lily küldte rá az Alvilágit), és a Fekete Könyvről kérdezte a férfit, amiről kiderült, hogy különlegesebb volt, mint bármely másik varázskönyv. A varázslatokat, amiket tartalmazott, az öt legerősebb boszorkánymester készítette. Az elpusztításával pedig minden benne lejegyzett igézetet semmissé lehetett tenni, ugyanis az ereje olyan magaslatokba hágott, hogy az még a készítőit is megijesztette. Az Alvilágiak tehát a lapok megbűvölésével bebiztosították magukat arra az esetre, ha rossz kezekbe került volna a hagyatékuk. Nem hiába tűnt el a Föld színéről hosszú évszázadokra. Magnus szerint soha nem szabadott volna előkerülnie.

Magnus portált nyitott a nappalijába és a macskájával az ölében, egy koktéllal a kezében, beadta a derekát a fiatal Herondale-nek. Megválaszolta két-három kérdését, majd mielőtt haza küldte volna, odaszúrta: "Ha vennéd a fáradtságot, és válaszolnál Emilynek, már azt is tudnád, hogy Benedict rátámadt az Intézetre."

Will összehúzott szemöldökkel és feszült állkapoccsal intett búcsút az Alviláginak.

11. fejezet: Mindenkinek van gyenge pontja

Benedict halott feleségének családi birtokán talált magának menedéket, a Sheppey-szigeten. A három emeletes házat és az azt körülölelő földeket varázslat védte, így csupán azok számára volt látható, akik meghívást kaptak a férfitól. Helymeghatározó igézettel sem lehetett rátalálni.

A második emeleti dolgozószoba visszhangzott a férfi üvöltésétől, ugyanis az Árnyvadász épp a londoni vérfarkas falka vezetőjének átváltoztatott fivérének panaszkodott a napokkal korábban elvesztett összecsapásról. Sérüléseiből felgyógyulva, Benedict készen állt arra, hogy újabb csapást mérjen az Intézet lakóira. Úgy hitte, Gideon nem volt méltó sem a Lightwood névre, sem pedig az igazgatói címre, így jogában állt elvenni tőle mind a kettőt. Szerencsére legutóbb rájött a fia gyenge pontjára - Gideon azonnal fókuszát vesztette, amint meghallotta az egyik cselédlány sikolyát, ami az apja szerint igencsak inkompetenssé tette a nephilt -, ráadásul az Intézetben jelenleg csupán három Árnyvadász tartózkodott. Mindezekből kiindulva Benedict úgy vélte, a hatalomátvétel könnyű lesz, mint a karikacsapás. 

A hibrid vérfarkas érzelemmentes arccal hallgatta a nephil szavait. Elég volt egyetlen pillantást vetni a szemeire, és bárki számára egyértelmű volt, hogy többé már nem volt szabad akarata.

Will az ágyán ülve, sokadszorra tépte össze a Lilynek írt válaszlevelét. Az utolsó megfogalmazása közben, egy nevetséges mondat láttán hangosan felsóhajtott, majd anélkül, hogy befejezte volna azt, az éjjeliszekrényére csapta a papírt és a tollat. Felállt az ágyáról, és odalépett a szekrényéhez, amiben a nyomozását rejtegette. Kinyitotta a kétszárnyú ajtót, majd felragasztotta a legújabb információit a londoni támadásról és a Fekete Könyvről a gondolat-térképre.

Dru kopogás nélkül nyitott be Will szobájába. A fiú annyira belemerült a gondolataiba, hogy képtelen volt időben elrejteni a lány elől a képeket és a jegyzeteket. A szőke lány azonnal kérdezősködni kezdett, mire a fiú a maga megszokott stílusában elküldte a francba. A veszekedésük dinamikája habár hasonlított ahhoz, amihez a nephil már hozzászokott, amikor a húgával kerültek komoly nézeteltérésbe, Cecy-vel ellentétben Dru nem viharzott ki a szobából. Maradt, akaratosan és kitartóan, aminek hatására Will végül beadta a derekát.

A jegyzetek elolvasása után Dru megjegyezte Willnek, hogy nem értette: a legutóbbi támadás során a hibridek miért nem mészároltak le mindenkit, amire a fiú számára egyértelmű volt a válasz: azért, mert nem kaptak erre semmiféle utasítást. És ekkor jött rá, hogy ez volt a szörnyek legnagyobb gyengesége! Az öntudat teljes hiánya.

12. fejezet: Szeretteink árulása

A megérkezését követő második szabad estéjén Lily ismét találkozott Chloéval. A francia mondén és az önmagát Lucie Delon-nak kiadó Árnyvadász egy feliratos, vicces, de romantikus filmet néztek meg az egyik belvárosi moziban. Hazafelé, gyerekes vitába szálltak annak kapcsán, hogy a főszereplőnek vajon melyik férfi karakterrel kellett volna összejönnie, majd a megfelelő buszmegállóba érve elköszöntek egymástól.

Az Intézet irányába sétálva, Lily észrevett egy gyanús alakot, majd a közeli kis utcák egyikéből kétségbeesett, könyörgő gondolatokat sodort felé az éjszaka. A nephil habozás nélkül a bőrére rajzolta azt a rúnát, ami láthatatlanná változtatta őt a mondén szemek számára, majd előrántotta a szeráfpengéjét, amit Uriel nevével hívott életre.

Emily gyors reagálása ellenére, mire az Árnyvadász elérte az éjszaka sötétjébe beleolvadó párost, a mondén teste már ernyedten pihent a rátámadó vámpír karjaiban. Az Alvilági mégsem mutatta jelét annak, hogy még azelőtt le akart volna állni a táplálkozással, hogy az utolsó csepp vért is kiszívta volna a tehetetlen lányból. Lily tehát egy másodpercet sem habozott, mielőtt rátámadt a vámpírra.

Amikor az Alvilági a földre került, Lily fenyegetően a mellkasa fölé tartott egy fából faragott tőrt, de a vámpír ahelyett, hogy meghunyászkodott volna, és a nephil könyörületéért könyörgött volna, felnevetett. A lány tudomására hozta, hogy amit tett, az ellene volt az egyezségnek, amit a klánja az Intézet Árnyvadászaival kötött. Párizsban a vámpírok kedvükre lakmározhattak az emberekből, még ha meg is ölték az áldozataikat, és a nephilek szemet hunytak a tetteik felett az Alvilágiak segítségéért cserébe. "A helyi angyalvérűek nekünk köszönhetik, hogy mindig olyan gyorsan a nyomozásaik végére érnek." Lily felháborodva a hallottaktól, az eredeti terve helyett karót szúrt a vámpír hideg szívébe.

Lily a vérében dübörgő adrenalin és a fejében kavargó, dühös gondolatok miatt egészen addig észre sem vette, hogy a vámpír megsebezte, amíg a szobájának emeletére érve elvesztette az egyensúlyát és a szomszéd szoba ajtajának csapódott a válla. Cyril azonnal az ajtajához sietett, majd a gyors reflexeinek hála elkapta a lányt, amikor az ajtó hirtelen mozgásától majdnem a földre esett.

A fiú szentelt vízzel és iratze rúnával igyekezett meggyógyítani Emilyt, de a Penhallow lány elhúzódott az érintése elől. Cyril rákérdezett, mégis mi történt, mire a lány a fejéhez vágta, hogy tudott az egyezségről. Az egyezségről, amiről a szemeiben tükröződő értetlenség láttán a fiú még sohasem hallott. Lily tehát vonakodva bár, de elmagyarázta neki, hogy ez pontosan mit foglalt magába, hogy kik között kötötték, hogy mit látott a kis utcában, és mit hallott az apja irodájából a legutóbb. A fiú megígérte a lánynak, hogy segíteni fog neki leszámolni ezzel az őrülettel. Cserébe azt kérte Lilytől, hogy egyelőre ne avassanak ebbe be másokat a terveikbe.

13. fejezet: Félve szeretni

Benedict - ezúttal jelentős túlerővel az oldalán -, ismételten megtámadta a londoni Intézetet. Az Árnyvadászok pedig, habár minden erejükkel azon voltak, hogy leszámoljanak a szörnyekkel, képtelenek voltak megfékezni a hibrideket. A harc egy tucatnyi testen ejtett vágással, egy csúnya fejsérüléssel, egy törött csuklóval, a szakácsnő halálával és egy elrabolt Sophie-val ért véget.

Gideon összeroskadva, véres fejét a tenyereibe temetve térdelt a legalsó lépcsőfokon. Adrien volt az első, aki oda mert lépni hozzá. A fiatalabb Árnyvadász finoman az igazgató vállára fektette a tenyerét, majd felhívta a férfi figyelmét arra, hogy Cecily talált egy összegyűrt levelet Bridgette teste mellett. Gideon összeráncolt homlokkal fogadta az információt, a szíve pedig egyenesen kihagyott egy ütemet, amikor az idrisi nephil felolvasta számára a papírra vésett sorokat. Benedict hajlandó volt életben hagyni, és visszaadni számára a cselédet, ha önként átadta számára a helyi Intézetet. Gideon tisztában volt vele, hogy az apja meg akarta törni, különben nem fújt volna visszavonult egy győztes csatában, amint rátette a kezeit a lányra, akiért a poklokat is képes lett volna megjárni, de azt is tudta, hogy Sophie sosem hagyta volna számára, hogy eleget tegyen az őrült férfi követelésének. Mégis, egy része a lány keserű csalódása ellenére is hajlott az alku felé.

Anélkül, hogy vette volna a fáradtságot arra, hogy megmosakodjon, Gideon írt egy levelet Caleb-nek, amiben arra kérte, hogy próbálja meg megtalálni Sophie-t az egyik kereső igézetével, mert bár eddig egyik sem használt a férfi búvóhelyének lokalizálásában, egy része reménykedett abban, hogy az apja csupán önmagát és a hibridjeit védte, nem pedig az egész helyet. Ezt követően a Menedékhely egyik üres ágyára cipelte Bridgette holttestét, és megkérte Adrient és Cecilyt, hogy lássák el a sérüléseiket, mielőtt nekiláttak volna a romok elltakarításához. Az Intézet állapota várhatott, az egészségük semmiképpen sem. Neki értesítenie kellett a Tanácsot a történtekről.

Amikor az idrisi boszorkánymester megérkezett, azonnal nekilátott a varázslathoz, de az hamar láthatatlan falakba ütközött. Az egyetlen dolog, amit meg tudott állapítani, hogy a férfi még a szigeten tartózkodott. Gideon próbálta nem elveszteni az összeszedettségét, amikor Caleb közölte vele a hírt.

Mielőtt a férfi visszament volna az otthonába, Cecily bocsánatot kért tőle, amiért a legutóbb megpróbálta kijátszani. Az Alvilági elfogadta azt, ami miatt a lány akaratán kívül, de elmosolyodott. Caleb rákérdezett, hogy a lány tényleg annyira gyűlölte-e a tényt, hogy Árnyvadász volt, mint amennyire azt a testbeszéde mutatta, mire a fiatal Herondale megrántotta a vállát. A válasza halk volt, mégis igenlő, mielőtt a boszorkánymester egy kúrta bólintást követően átlépett a portálon.

14. fejezet: Az elveszett birtok

Will tenyerei ökölbe szorultak az oldala mellett, miután kiesett a kezéből Lily levele, amiben a lány beszámolt neki Sophie elrablásáról (kihagyva belőle a sérülések súlyosságának részleteit, de biztosítva a fiút afelől, hogy Cecily ép volt és egészséges). A fiú tisztában volt vele, hogy minél hamarabb össze kellett raknia a kirakós darabkáit, amiket már megtalált, mielőtt még egy számára kedves ismerőst cserben hagyott volna, de egyszerűen képtelen volt egészben látni a képet. És ez mindennél jobban frusztrálta: a tagadhatatlan inkompetenciája, amikor a szeretteiről volt szó.

Bár Dru a legutóbb segített neki az önkényes nyomozásában a provokatív kérdéseivel és az éles meglátásaival, a fiú nem akarta nagyobb veszélybe sodorni, mint az szükséges volt, így az esti bevetésükkor ismételten leszakadt tőle, amikor a Central Parkban járőröztek. Ahelyett, hogy a saját útvonalát járva ellenőrizte volna az esetleges démon- és Alvilági tevékenységeket, Will felkereste Magnust, aki épp egy fényűző partit tartott a Hudson folyóra néző, tetőtéri lakásában.

A boszorkánymester nem volt elragadtatva a nephil váratlan felbukkanásától, de hajlandó volt beszélni vele a dolgozószobájában, amire némító varázslatot mondott, hogy kint tartsa a buli zaját és a kíváncsi füleket. Miután a fiatal Herondale megrohamozta az Alvilágit a kérdéseivel, a férfi megpróbálta megértetni a fiúval, hogy a Fekete Könyv erejének a birtokában szinte egyetlen varázsige sem volt képes segíteni nekik Sophie megtalálásában, mire Will kelletlenül megforgatta a szemeit. Nem akarta elhinni, hogy teljesen tehetetlenek voltak az ügyben, amikor mindennek és mindenkinek kellett, hogy legyen egy gyenge pontja. A megjegyzése irritálta Magnust. Szórakozottságba öltöztetett gúnnyal a hangjában, az Alvilági csupán annyit mondott: "Az ember azt hinné, pár évszázad alatt azért még a nephilek is képesek megtanulni, hogy a varázsvilág nem ilyen egyszerű szabályokra épül."

Magnus és Will beszélgetése során szóba került Andrew Gladstone, aki az Alvilági szerint az 1800-as években pont olyan eltökélt volt abban, hogy elrejtőzzön a Klávé mindent látó szeme elől, mint Benedict Lightwood. Csakhogy a hibrideket irányító mániákussal ellentétben Gladstone-t a parabataija iránt érzett szerelme hajtotta. Miután fény derült a viszonyukra,  a Klávé példát akart statuálni az áldozatukkal, hiszen mindent, ami kettejük között történt, tiltottak a törvényeik. Az alig tizenhat éves fiú és a parabataija a kivégzésük reggelén eltűntek a Föld színéről. A rácsok, amik mögé zárták őket, darabjaira dobbantak egy tényleges dobbanás zörejei nélkül. Senki sem tudta megmondani, mi történhetett, jóllehet Magnusnak voltak sejtései.

A férfi azzal zárta az anekdotát, hogy felettébb ironikusnak tartotta, hogy Andrew Gladstone szerelmét Felicia Pangbornnak hívták. Végtére is, Benedict felesége Barbara Pangborg néven született.

Will szemei elkerekedtek, majd se szó, se beszéd kirohant a dolgozószobából.

15. fejezet: A város igazi urai

A székhez kötözött vámpír fájdalmas üvöltésének és hisztérikus nevetésének kavalkádja megtöltötte a raktárépület légterét. Lily és Cyril szenteltvizes kínzással próbálták meg kiszedni az Alvilágiból, hogy pontosan kiket védelmezett az egyezség, és mely Árnyvadászok tudtak a létezéséről. Ez roppant mód szórakoztatta az első ránézésre alig harminc éves férfit, aki bő egy órája még egy édesen esetlen turistát játszva próbálta meg magához csalogatni az utcán botorkáló, enyhén becsiccsentett egyetemista lányokat. Habár Emily az esetek többségében próbálta nem elítélni az Alvilágiakat mielőtt kész tények bizonyították volna a bűneiket, a párizsi helyzet azt mondatta vele, hogy tartsa a szemét a vámpíron. És milyen jól tette, hogy a lányok árnyékában maradt!

Egy újabb megválaszolatlan kérdés, egy újabb pohár szentelt víz az arcba. A vámpír morogva köpte az Árnyvadászok arcába, hogy Marcel már keresőcsapatot küldött az engedetlen nephil után, aki megölte az egyik hűséges alattvalóját. Az Alviláginak kétsége sem volt afelől, hogy az őt kínzó nephilek meg fogják bánni, hogy beleütötték az orrukat a vámpírok ügyleteibe. "A párizsi vámpírok már évszázadok óta uralják a várost." "Az Árnyvadászok profitálnak a saját vakságukból, az egyezség nélkül felborulna a város törékeny békéje." "A Bellefleur család Marcelnek köszönhetően kapta meg az Intézetet... és Marcel elvárja a hálát."

Amikor a vámpír azzal kezdett el fenyegetőzni, hogy a klánjuk le fogja mészárolni a szeretteiket, Lily egy karót döfött a szívébe. Cyril üveges tekintettel bámult a megperzselődött székre. Az agya képtelen volt feldolgozni a hallottakat, így rendkívül hálás volt Emilynek, amikor elhallgattatta az Alvilágit. Még inkább, amikor a vállára helyezve a kezét, a lány biztosította őt arról, hogy nem volt egyedül.

Cecily a könyvtárban ülve, egy démonokról szóló lexikont lapozgatott. Azon törte a fejét, hogy miként kerülhetett volna közelebb az idrisi boszorkánymesterhez, és hogyan tehette volna rá a kezét a varázsigére, amivel visszahozták Benedictet az életbe. Mélyen a gondolataiba merülve, a lány meglepetten kapta fel a fejét, amikor meghallotta Adrien hangját. Mégis mikor nyílt ki a könyvtár ajtaja? A férfi arról érdeklődött, hogy vajon a lány szeretett-e volna csatlakozni hozzá és Gideonhoz az Intézet igazgatójának irodájában tartott megbeszélésen. Mivel amúgy sem volt jobb dolga és őszintén kedvelte Sophiet, a lány egy kúrta bólintással válaszolt, felállt a kanapéról, és szó nélkül követte az idrisi Árnyvadászt az iroda irányába.

Gideon az ablaknál állva várta az Intézet lakóit, majd akkor sem mozdult el onnan, amikor a két nephil belépett a szobába. Adrien rákérdezett, hogy mégis mi volt a következő lépésük: átadják az Intézetet, vagy harcolnak tovább? Gideon végül Sophie biztató mosolyából erőt merítve a harcot választotta. Csakhogy ez azt jelentette, hogy csapdát kellett készíteniük. Cecily ezt hallva azt tanácsolta, hogy kérjenek segítséget a boszorkánymestertől, amibe mindenki belement.

A terv a következő volt: el fogják játszani a teljes megadást, hogy előcsalják Benedictet a búvóhelyéről.

Mivel ehhez jóval több emberre volt szükségük, Gideon azonnal nekilátott a szövetségeseket toborzó levelek elküldéséhez.

16. fejezet: Lapokba rejtett történelem

Will az ágytámlájának dőlve, összeráncolt homlokkal készített újabb és újabb feljegyzéseket a kutatásához. Ezúttal az Árnyvadász családokról szóló, régi könyvektől várta a megoldást, az mégsem érkezett. Sőt! Ha lehetséges volt, az egykori Pangborn birtokról írt paragrafusok csak még inkább összezavarták a fiút. Azt ugyanis a nephil kizártnak találta, hogy a ház ablakaiból rá lehetett volna látni a tengerre, miközben a teljes birtokot erdők és/vagy hegyek vették körül.

Amikor már a negyedik teljesen eltérő leírásra bukkant rá a kezében tartott naplóban, Will idegesen az ajtó irányába hajította a könyvet, ami kis híján homlokon találta a szobába belépő Drut. A lány felvont szemöldökkel hajolt le a földre esett, bőrkötéses könyvért, és bár a fiú semmit sem volt hajlandó megosztani vele arról, mégis miben mesterkedett, a nephilnek elég volt két-három pillantást vetnie az éjjeliszekrényen található könyvekre és az új kirakós darabkákra Will gondolat-térképén ahhoz, hogy rájöjjön.

A szőke Árnyvadász becsukta a szemeit, vett egy mély lélegzetet, majd odalépett a többi könyvhöz. Nem nézett Willre, amikor a kupac tetejére tette az elhajított naplót, sem pedig akkor, amikor leült az ágya szélére, a tekintetét az első ránézésre kaotikus térképen tartva. A szobára ereszkedő némaság vastag volt és gondterhes. A lány mégsem sietett azzal, hogy darabokra törje a csendet.

Amikor mégis megtette, Dru elmondta a fiúnak, hogy a nagymamája sokat mesélt neki kiskorában az elveszett birtokról, ugyanis Felicia Pangborn húgának férje Lovelace volt, akárcsak ő. Ezt hallva Will izmai megfeszültek: ellökte magát az ágya háttámlájától, és anélkül, hogy az tudatosult volna benne, az egész testével közelebb hajolt a lányhoz. Dru ezt látva megforgatta a szemeit. Egy alkut ajánlott a fiúnak: amennyiben Will a szavát adta, hogy részt vehet a Benedict elleni harcában, elmondja neki, hogy melyik volt a valódi helyszín. Will Razielre esküdött, hogy soha többé nem hagyja őt ki semmiből.

A londoni Intézet nappalijában gyülekező Árnyvadászok és Alvilágiak arcát kékre festette annak a portálnak a fénye, amin Magnus és Catarina megérkezett az épületbe. Habár a csoportot jól érezhetően körülölelte a terhes némaság, azt inkább az összecsapásokat megelőző feszültség és tettvágy jellemezte, mintsem az egymás iránt érzett gyűlölet. 

Gideon, előre lépve a csoportból, kezet nyújtott a boszorkánymestereknek, és megköszönte a segítségüket az apja elleni harcban. Magnus Bane egy szórakozott legyintéssel seperte félre a nephil háláját, majd végignézett az ismerős arcokkal teli tömegen. Az Intézet három Árnyvadászán és a hozzájuk csatlakozó két másik nephilen kívül felismert még egy maréknyi vámpírt az élükön Mathias-szal, két vérfarkast és a lemészárolt falka vezetőjét, valamint a Phantom Café egyik tündér pincérnőjét, Trixiet, és a lány nővérét.

Caleb zsebre tett kezekkel csatlakozott a többiekhez, és egy biccentéssel köszöntötte a csapat utolsó két tagját. A három warlock a Gideon által felvázolt tervet követve, egy varázsige segítségével láthatatlan leplet borított önmagukra és a csapat tagjaira, majd kezdetét vette az idegőrlő várakozás.

Amikor megjelent Benedict, Gideon az irodájában fogadta a férfit. A szőke Árnyvadász arra kérte az apját, hogy bizonyítsa be a számára, hogy Sophie valóban életben volt. Ezt hallva a férfi szánalmasnak nevezte a fiatalabb nephilt, ennek ellenére mégis eleget tett a kívánságának. Egy egyszerű csettintéssel magához hívatta az egyik hibridjét, aki a vállán Sophie-val belépett a szobába. Gideon szíve zakatolni kezdett a mellkasában, de az arca semmiféle érzelemről nem árulkodott, amíg a farkas falka vezetőjének hibriddé változtatott testvére ki nem szagolta a csapdájukat.

Benedict egy állatias mosollyal az arcán, nevetve parancsolt rá a hibridjeire, hogy senkit se hagyjanak életben.

17. fejezet: Titkom a kezedben

Emily éjszaka a szobájában éppen lefekvéshez készülődött, amikor Cyril kopogás nélkül benyitott a szobájába. A lány egy törölközővel igyekezett megszárítani a frissen mosott haját, míg a fiú egy hangtompító rúnát rajzolt a szoba ajtajára, és belekezdett a beszámolójába: látta, amikor Marcel és a párizsi vámpír klán vezetőjének jobbkeze besétáltak az apja irodájába, majd hallotta, ahogy az Alvilági számon kérte az igazgatót a halott vámpírjai miatt. Lily semmire sem reagált. Amikor elég száraznak ítélte a tincseit, egy nyugodt mozdulattal a radiátorra terítette a törölközőjét, majd az éjjeliszekrényen pihenő lámpa kapcsolója után nyúlt, és félhomályba borította a szobát.

Cyril összeráncolt homlokkal figyelte a történéseket, majd még mielőtt Emily a takaró alá csúszhatott volna, felkapcsolta a nagy lámpát, ezzel felhívva magára a lány figyelmét. Lily szíve kis híján kiugrott a helyéről, amikor észrevette a helyiségben tartózkodó nephilt. Ösztönösen, mintha az agya fel sem fogta volna, mennyire gyanús is lehetett a mozdulat, az éjjeli lámpája mellé helyezett ametiszt nyakláncért kapott, hogy azt a csuklója köré tekerve hallja a francia Árnyvadász gondolatait.

Bármennyire is igyekezett, a lány nem tudta meggyőzni az Árnyvadászt arról, hogy a törölköző miatt nem vette észre, amikor hozzá beszélt. Így hát Lily kénytelen volt elmondani neki az igazat: azt, hogy a hibridek elleni összecsapásban elvesztette a hallását, és azóta a nyakék varázserejét használta arra, hogy helyettesítse ezen érzékszervét. A fiú megígérte neki, hogy megőrzi a titkát, amiért Lily rendkívül hálás volt. Az ezt követő csendben Cyril-nek eszébe jutott, miért is nyitott be a lány szobájába, amit gyorsan el is ismételt Lily számára. A páros egy másodpercet sem hezitált. Lily gyorsan visszaöltözött az őrjárataikon használt ruháiba, magára kapott egy dzsekit, és követte a fiút az Intézettől egyik nem messze eső kis utca felé, ahol elrejtőztek a kíváncsi szemek elől. A tervük egyszerű volt. Szemmel akarták tartani Marcelt, és rájönni, hogy pontosan hány vámpírt oltalmazott az egyezség, amit a Bellefleur család kötött a vámpír klán vezetőjével.

Amikor a két vámpír elhagyta az Intézetet, Cyril és Emily biztonságos távolságból követték őket, amíg Marcel jobb keze el nem tűnt a párizsi tömegben. Az Árnyvadászok váltottak egy gyors pillantást, majd úgy döntöttek, hogy ahelyett, hogy szétváltak volna, együtt maradnak. Egymást védelmezve követték a vámpírt a kevésbé népes kerületek felé, majd abba a belvárosi sikátorba, amiből ajtó nyílt az egyik leghíresebb helyi Alvilági bárba.

Csakhogy Marcel nem sétált be a kocsmába. Helyette egyik pillanatról a másikra a két nephil mögé került és négy emberével a falnak szorította az Árnyvadászokat. Az Alvilágiak nem támadtak rá az angyalvérűekre, Marcel kárörvendő nevetésétől azonban még így is felállt Emily karján a szőr. A férfi a nephilek tudtára hozta, hogy a Bellefleur szülők önként és dalolva árulták el neki Emily nevét, és hogy már mindent, ami fontos lehetett a számára, sikerült kideríteniük róla. "A lány, aki lemészárolta az Inkvizítort. A lány, akit megfosztottak a rúnáitól, és Párizsba szöktettek." "Lucie Delon, Emily Penhallow... két saroknyira innen érettségiztél, a legjobb barátnőd egy mondén, Chloe, aki három saroknyira lakik, a második emeleten. Épp a zuhany alatt áll. Három perc múlva két falánk úriember fogja élvezni a társaságát. A lefolyóban alábukó vizet vörösre festi majd a vére."

Miközben farkasszemet nézett a vámpírral, Emily ujjai elfehéredtek a fából faragott tőre körül.

18. fejezet: Kísért a múlt

A New York-i Intézet alagsora visszhangzott a levegőben röpködő sértésektől, azonban sem Will, sem Dru nem mutattak hajlandóságot arra, hogy pontot tegyenek a gyerekes szóváltásuk végére. A fiú ugyanis túl mérges volt a lányra ahhoz, hogy visszatartsa a kéretlen véleményét, amikor Dru pár órája a szemébe hazudott a Pangborn birtokkal kapcsolatban. Arról nem is beszélve, hogy a szőke Árnyvadász egyenesen tagadta, hogy ezt tette volna. Drunak esze ágában sem állt felelősséget vállalni azért, mert Will félreértette, amikor ő csupán annyit mondott, hogy elmondja neki, melyik volt a valódi helyszín. Azt egy szóval sem említette, hogy fejből tudta volna, merre rejtőzhetett Benedict.

A sértegetések lassan alakultak át teljes ignorálássá, de amikor ez megtörtént, a két nephil némaságba burkolózva folytatta az alagsor átkutatását. Azt a naplót keresték, amit Drusilla magával hozott az Intézetbe kisgyermekként, amikor elköltözött a családjától. A könyv egykoron a nagymamájához tartozott, és a lány biztos volt benne, hogy a nő többször is említést tett benne a Pangborn birtokról.

Will volt az, aki végül ráakadt a könyvre, de Dru hamar kikapta azt a kezéből, hogy a fiú még véletlenül se tudjon visszatáncolni a szavain pusztán azért, mert úgy gondolta, hazudott neki. Amikor a lány fellapozta a naplót, és elmondta Willnek, merre keressék Benedictet és a londoni Intézetből elrabolt lányt, a fiú megragadta a szőke nephil karját és az Intézet kijárata felé húzta őt. Habár hamar lerázta magáról a fiú érintését, Dru nem ellenkezett. Nem kérte számon Willt, amiért meg sem fordult a fejében beavatni a helyi Intézet igazgatóját a bosszúhadjáratába. Helyette kész volt arra, hogy Magnus Bane a fiúval együtt őt is átteleportálja a világ másik felére.

Csakhogy Magnus Bane lakásán a kora délelőtti idő ellenére csupán a nappali kanapéján lustálkodó macskáját találták. A férfi pedig fél órával, egy órával, másfél órával később sem jött haza. Ez őszintén aggasztotta a fiatal Herondalet.

A londoni Intézet falait vörösre és feketére festette az elhullott katonák vére. Egy vérfarkas, három vámpír, két Árnyvadász, négy hibrid. A sérültek száma még ennél is magasabbra hágott.

Gideon szemébe belefolyt a szemöldökéből csöpögő vére, megnehezítve számára azt, hogy az fölé tornyosuló apjára összpontosítson. Cecily gyomra görcsbe rándult, amikor meglátva a két férfit eszébe jutott, hogy pár hete Gabriel ugyanígy nézhetett farkasszemet az apjával, mielőtt a férfi átvágta a torkát. A lány csupán Calebnek köszönhette, hogy a felé közeledő hibrid karmai nem tépték fel a húsát, amíg a gondolataiba révedt.

Cecily megrázta a fejét, hogy messzire száműzze Gabriel hullájának sápadt arcát, majd az ujjait a kezében tartott penge markolata köré szorítva, elindult a félájult Sophie felé. Habár fogalma sem volt róla, hogy a lányt őrző hibrid miért nem szaggatta még darabokra a megkötözött mondént, a fiatal Herondale nem kérdőjelezte meg a szörnyek motivációját. Tisztában volt vele, hogy egyetlen döntés sem volt a sajátjuk.

Will a Jem halálával végződő bevetés előtt azt mondta a húgának, hogy még nem állt készen arra, hogy közelharcban legyőzzön egy hibridet. De Willnek nem volt igaza. Cecily ugyanis, bár súlyos sérülések árán, de sikeresen elválasztotta a vérfarkas hibrid fejét a teste többi részétől, amikor az anélkül támadt a lány földre kényszerített testére, hogy számításba vette volna az övébe rejtett kését.

Miután lelökte magáról a hibrid mozdulatlan tagjait, Cecily alig két lépést tett Sophie felé, mielőtt összeesett a csata során elszenvedett vérveszteségtől.

19. fejezet: Látatlan is oltalmazlak

A párizsi klán vezetője egy önelégült mosollyal az arcán intett a vámpírjainak, hogy lépjenek el a földre küldött Árnyvadászoktól, majd Emily zúzódásoktól lila arca mellé guggolva, a hajánál fogva szemkontaktusra kényszerítette a lányt. Ellenkezést nem ismerő, mély hangján közölte a nephillel, hogy ez volt az utolsó figyelmeztetése, ezt követően pedig a természetfeletti gyorsaságuknak köszönhetően az összes Alvilági köddé vállt.

Lily ökölbe szorított kezekkel tornázta magát állásba, hogy aztán egy iratze rúnát rajzoljon az alkarjára, és teljes erejéből futásnak eredjen Chloe lakása felé. Nem pazarolta az energiáját arra, hogy megbizonyosodjon afelől, vajon Cyril követte őt a veszélyben lévő mondén otthonához, de nyugodt szívvel vette tudomásul, hogy így volt, amikor a tekintete megakadt azon a négy vámpíron, akik még mindig Marcel parancsára vártak.

A láthatatlanná tévő rúnának, a pislákoló utcai lámpának és az Alvilágiak természetfelettien gyors mozdulatainak köszönhetően az összecsapás szinte teljesen észrevehetetlen volt az arra sétáló járókelők számára. Mégis, amikor az egyik vámpír nekicsapta Emily fejét Chloe szobájának ablakának, a vörös hajú mondén azonnal felkapta a fejét a zajra. A francia lány összeszorított ajkakkal nézett le az utcára, de ott csupán kivehetetlen foltokat látott.

Habár nem ez volt az első alkalom, hogy az Árnyvadászok túlerővel szemben harcoltak, ezúttal nem akarták megkockáztatni a vámpírok megölését, így viszont az egyik Alvilági sikeresen bejutott Chloe lakásába. Az időközben a zajnak hátat fordító, tudatlan mondént végül Cyril mentette meg, másodpercekkel azelőtt, hogy Marcel jobb kezének megérkezésekor a vámpírok visszavonulót fújtak.

Cecily szemhéjai nehezek voltak, akár az ólom. Mégis, ahogy a lány szépen, lassan magához tért, és megérezte egy másik kéz súlyát a sajátján, kényszerítette őket, hogy teljesen kinyíljanak, felfedve ezzel az ágya mellett virrasztó személy kilétét. Egy naiv része reménykedett benne, hogy Will volt az, hogy annak ellenére, hogy a Klávé szabályai megtiltották, hogy a külföldi Intézetben edző Árnyvadászok egy évig elhagyják az új otthonukat, a fiú talált egy kiskaput, ami lehetővé tette a számára, hogy mellette legyen.

Ahogy a tekintete megakadt a mozdulatlan alakon, az első dolog, amit Cecily észrevett az az volt, ahogyan a reggeli napfény arany színűre festette az alvó boszorkánymester bőrét. Ha teljesen őszinte akart lenni, a lány nem tudta mire vélni Caleb jelenlétét, az ajkai azonban önkéntelen mosolyra húzódtak a férfi szempilláira szálló porszemek láttán. Örült, hogy nem volt egyedül, hogy bár a kapcsolata az Alvilágival sosem volt kellemes, a másik mindennek ellenére úgy döntött, hogy mellette marad ahelyett, hogy visszament volna Idrisbe.

A lány szíve nagyot dobbant, amikor megpillantotta az ágya melletti asztalon a boszorkánymester egyik megviselt varázskönyvét. Ugyanazt a könyvet, amit már akkor is érdekesnek talált, amikor Caleb meggyógyította Demona sérüléseit a lány első elrablását követően. A fiatal Herondale anélkül nyúlt a könyv felé, hogy fontolóra vette volna, a hirtelen mozdulatai felébreszthették-e az Alvilágit, és már épp a kezébe vette volna azt, amikor Caleb vállai megmozdultak, a férfi pedig felült, hogy kiropogtassa a gerincét.

Hogy elterelje a figyelmet a gyanús testhelyzetéről, Cecily is elkezdte kinyújtóztatni az elgémberedett végtagjait, majd kihasználva a helyzet adta lehetőséget, a többiek állapotáról kérdezte az Alvilágit. A boszorkánymester megnyugtatta, hogy bár voltak még áldozatok azután is, hogy ő a földre került, Sophie megmenekült. Ennek Cecily nagyon megörült, ugyanis nehezen tudta volna feldolgozni még egy hozzá közelebb álló személy halálát, ezt pedig az érzelmileg megterhelő pillanatban a lány véletlenül meg is osztotta a másikkal.

Látva a férfi szemeiben csillogó sajnálatot, Cecily igyekezett lenyelni a torkában növekvő, üszkös csomót, és a saját hasznára fordítani a szituációt. Egy keserű mosollyal, de ismét rákérdezett, hogy vajon segíthetett-e Calebnek Idrisben, amibe ezúttal az Alvilági rövid habozás után belement. Tisztában volt vele, hogy a lány készült valamire (nem kerülte el a figyelmét, hogy a varázslatokkal teleírt könyv után nyúlt), de így legalább szem előtt tarthatta mielőtt olyasmibe keverte volna magát, amire még nem állt készen. A Herondale-ek, akikkel hosszú élete során találkozott, sosem voltak képesek távol tartani magukat a bajtól.

20. fejezet: A törvény szigorú, de a törvény az törvény

Will idegesen járkált fel és alá Magnus nappalijában, míg Dru a boszorkánymester macskájával az ölében, kényelmesen elnyúlt a férfi antik kanapéján. Ez volt a második alkalom, hogy a két nephil felkereste az Alvilági otthonát, mégsem találták otthon a házigazdát. Will nem tudta elképzelni, hogy mégis mi tarthatta távol a férfit a várostól, vagy hogy merre járhatott, ha mégis a közelben volt. Nem tetszett neki, hogy a tűzlevelek, amiket a férfinak címzett, megválaszolatlanul maradtak, jóllehet abban nem lehetett biztos, hogy ez jelentett-e bármit. Végtére is, ő sem írt Emilynek az elmúlt hetekben. A fiút nem lepte volna meg, ha a boszorkánymester azzal próbált volna megtanítani számára egy felesleges leckét, hogy megkóstoltatta vele a saját főztjét.

A két Árnyvadász villámsebesen kapta a fejét a szoba közepén megnyíló portál felé. Magnus, az állán egy zöldes lila zúzódással és a ruháin vérvörös foltokkal, bosszúsan vette tudomásul, hogy hívatlan vendégek tartózkodtak az otthonában. Mégis, a Will szemében izzó tűz láttán lenyelte a keserűségét, és megkérdezte, mit akartak tőle, ami miatt képesek voltak rárontani ahelyett, hogy megvárták volna a válaszát a leveleikre.

Will a maga stílusában természetesen közölte a boszorkánymesterrel, hogy nem emelte volna ki az üzenetében, hogy azonnal beszélniük kellett, ha a felfedezése nem élvezett volna teljes prioritást, majd kijelentette, hogy rájött, hol található az elveszett Pangborn birtok. A "rájött" szó hallatán Dru felhorkantott, de ezt mindenki figyelmen kívül hagyta. Leginkább azért, mert Will hajthatatlan volt, és legszívesebben azonnal útnak indult volna, csakhogy Magnus egy pohár füstölgő koktéllal a kezében rávilágított, hogy a fiú nem hagyhatta el a New York-i Intézetet. Will ezzel nem értett egyet, mert szerinte Benedict elkapása a Klávé törvényei felett állt, de Magnus továbbra sem volt hajlandó portált nyitni a számára. Helyette azonban megígérte a fiatal Árnyvadászoknak, hogy továbbadja a birtok pontos helyének koordinátáit Gideonnak. A fiú nem örült a fejleményeknek, de látszólag képes volt megbékélni a férfi által felajánlott megoldással.

Habár a boszorkánymester időt akart adni a fiatal Árnyvadásznak arra, hogy teljesen felépüljön a hibridek elleni harcban szerzett sérüléseiből, Cecily ragaszkodott hozzá, hogy már az ébredése napján kövesse Calebet az erdő széli otthonába. Gideon eleinte nem akarta elengedni, de amikor az Alvilági biztosította afelől, hogy vigyáz a lányra, a fiatal Herondale makacsságát látva az igazgató végül beadta a derekát. Végtére is, a londoni Intézet közel sem volt a legbiztonságosabb hely az elmúlt időszakban. Benedictet ismerve - a dühét, a kitartását, a megszállottságát -, ez addig nem fog megváltozni, amíg el nem kapták a fia ellen vendettát indító férfit.

Idrisben, Caleb egyszerű feladatokat bízott a lányra: megkérte, hogy törölje le a polcait és készítsen leltárt a dolgozószobájában található varázs összetevőkről. A lány ennek nem igazán örült, de tisztában volt vele, hogy a terve megvalósításához a boszorkánymester közelébe kellett férkőznie, így nem panaszkodott. 

Nem telt bele egy röpke órába: amíg Caleb a vacsora elkészítésével foglalatoskodott, addig Cecily megpróbálta elcsenni a férfi varázskönyvét, hogy belelessen annak megviselt lapjaiba. Csakhogy amint kinyitotta, az Alvilági korábban ráolvasott varázslatának köszönhetően, a lány bőre egészen a feje tetejétől a lábujja hegyéig kékké változott. Az Árnyvadász ijedten dobta a földre a megátkozott tárgyat.

Amikor a színe azután sem változott vissza, hogy többször is lezuhanyzott, a nephil lesütött szemmel sétált a megterített vacsoraasztalhoz. Bocsánatot kért a boszorkánymestertől, amiért a háta mögött megpróbált belelesni a holmijába, majd Caleb kivallatásának eleget téve, elmondta a férfinak, miért akart a segédje lenni. Az ujjaival játszva azt hazudta, hogy ő is boszorkánymesterré akart válni, és csupán kíváncsi volt, hogy vajon Caleb könyveiben volt-e erre módszer. Félt, hogy az Árnyvadászok mit szóltak volna ahhoz, hogy inkább tartozott volna az Alvilágiak közé, mint közéjük. Caleb ezt hallva, gyanúsan mérte végig a kék lányt, majd hangosan elnevette magát. A nephil tudtára adta, hogy valóban létezett erre egy módszer, de az túl veszélyes volt ahhoz, hogy akárki megpróbálja végrehajtani a rituálét. Ezen Cecily őszintén meglepődött, hiszen sosem gondolta, hogy ilyesmi lehetséges lehetett volna. Caleb nem bocsátkozott részletekbe.

21. fejezet: Az Árnyvilág katonái

Emily és Chloe a vámpírtámadás után pár nappal egy művész kávézó felé sétáltak Párizs tömött utcáin. A francia lány heves kézmozdulatokkal ecsetelte a barátnőjének, hogy milyen különös dolgot érzékelt az elmúlt éjszakákon, de Lily nem vette őt teljesen komolyan. Mégis, játékos kérdésekkel próbálta kiszedni a másikból, hogy pontosan mit látott, és mit gondolt, mit láthatott. A fiatal Penhallow megkönnyebbülésére Chloe úgy tűnt, hogy nem rakta össze az igazságot: az Árnyvilág létezése titok maradt számára.

Miközben sétáltak, Lilyn többször is eluralkodott az az érzés, mintha figyelték volna őket, mégis sikerült érintetlenül elérniük a kávézóba, ahol épp művész estet tartottak a tulajdonosok. A francia lány egyik képe is kiállításra került, aminek láttán a nephilnek összeszorult a torka. A grafit rajz ugyanis nem volt teljesen monokróm: a kép középpontjában álló, homályos alak vörös szemei pedig kísértetiesen hasonlítottak egy vámpír dühtől izzó szempárjára.

Habár Chloe magyarázata arról, hogy egy álma ihlette a művet, nem nyugtatta meg az Árnyvadászt, a délután további része viszonylag békésen telt. Amíg el nem érkezett a pillanat, hogy a két lány elindult hazafelé. A buszmegállóhoz vezető úton Lily három gyanús alakot is kiszúrt a tömegben: vámpírokat a Chloe lakását megcélzó támadás éjszakájáról. A nephil minden megtett lépéssel egyre közelebb ért a döntéshez, hogy elárulja az igazat a francia mondénnak, de az utolsó pillanatban, mielőtt az övére erősített fegyveréért nyúlhatott volna, Cyril és a húga elintézték a sötétben ólálkodó Alvilágiakat.

Clemencé a mondént játszó Lily láttán biztosra vette, hogy ezt titkolta előlük a nephil, így a süketsége nem került napvilágra. Emily úgy döntött, hogy biztos, ami biztos alapon egészen a lakásáig kíséri a barátnőjét.

Miután Gideon megtudta, Will merre sejtette Benedict búvóhelyét, azonnal továbbította az információt a Klávénak. Amíg az idrisi Árnyvadászok válaszára vártak, az élet látszólag visszaállt a megszokott kerékvágásba. Bridgette testét ugyanannak a fának az árnyékába temették, ahol Jem számára is emléket állítottak.

Egy délután, közvetlen az ebédet követően, Adrien megkérdezte Gideont, hogy valóban készen állt-e arra, hogy megölje a saját apját, amint arra a Tanács megadta az engedélyt. A szőke Árnyvadász egy pillanatra beszívta az alsó ajkát, majd a tekintetét a kötényben szorgoskodó Sophiera emelte. A lány csuklóját és arcát még mindig színesre festették a megkötözésére használt kötelek által hátrahagyott zúzódások. A férfinak ennél nem is kellett több, hogy magabiztosan azt felelje: készen állt.

22. fejezet: Mindig van más lehetőség

Will nagy nehezen rávette magát arra, hogy megfogalmazzon egy válaszlevelet Lilynek, amit gyorsan el is küldött a lánynak, még mielőtt ismételten meggondolta volna magát és összetépte volna az üzenetet. Ezt követően a fiú bosszúsan csatlakozott a többi lakóhoz a földszinti ebédlőben, ahol habozás és szájhúzás nélkül elfoglalta a Dru melletti üres széket. A két fiatal szokatlan szótlansága habár fölöttébb gyanús volt a New York-i Intézet vezetője számára, a férfi nem tett rá megjegyzést. Ellenben a lánya nem bírta ki, hogy ne cukkolja őket azzal, hogy biztosan valami rosszban sántikáltak. Elvégre is, Dru legutóbb akkor volt ennyire nyugodt egy számára ellenszenves nephil társaságában, amikor az érkezése utáni első pár hónapban az igazgató engedélye nélkül kiszökött az éjszakába, hogy démonokat kergessen. A szőke Árnyvadász a nosztalgikus történet hallatán kelletlenül megforgatta a szemeit, és finoman megkérte a lányt, hogy fogja be.

A vacsora a bosszankodó Lovelace megjegyzései ellenére jó hangulatban telt. Mégis, Will alig várta, hogy végre magára maradjon a gyakorlóteremben, hogy kiizzadja magából a feszültséget, amit a tehetetlenség ébresztett benne. Csakhogy Drunak más tervei voltak a számukra.

A lány abban a pillanatban, hogy megbizonyosodott róla, senki sem figyelt rájuk, megfogta a fiú csuklóját, és a saját szobája felé húzta őt. Ahogy az ajtó bezárult mögöttük, hangtompító rúnát rajzolt a nyílászáróra, és felvázolta Willnek a tényeket: más boszorkánymesterek is éltek a városban, nem csak Magnus Bane. A megfelelő ellenjuttatásért cserébe, biztos volt benne, hogy találtak volna olyan warlockot, aki segített volna nekik abban, hogy eljussanak Londonba vagy a Sheppey-szigetre az igazgató tudta nélkül.

Willnek nem volt szüksége időre ahhoz, hogy átgondolja, milyen következményekkel járhatott volna, ha bárki rájött volna, mire készültek. Jem halálának megbosszulása messze megelőzött minden mást a fontossági listáját. Így hát rábízta magát Dru útmutatására, és nem sokkal később teljes fegyverzetben belevetették magukat a New York-i éjszakába.

Amióta megtudta a férfitól, hogy létezett olyan varázslat, amivel boszorkánymesterré válhatott volna, Cecily egyetlen alkalmat sem hagyott ki, hogy ennek a részleteiről kérdezze Calebet. Ő mégsem állt kötélnek. A rituálé ugyanis túl veszélyes volt ahhoz, hogy a lány ezt használja a Klávé elleni lázadásához. Nem is beszélve arról, hogy az igézet visszafordíthatatlan következményekkel járt, akárcsak a vérfarkas- és vámpír harapások. Az Alvilági őszintén kételkedett benne, hogy ez volt, amire Cecily a szíve mélyén tényleg vágyott.

Csakhogy a lány egy hét elteltével sem adta fel. Szüntelen azt ismételgette, hogy mennyi mindent elveszített már azért, mert Árnyvadásznak született. A nővérét, amikor még azt sem tudta, démonok valóban léteztek. A szüleit, amikor a Klávé törvényei választásra kényszerítették. Gabrielt, amikor az apja megkattant és a hibrid szörnyeit ráuszította Alicantéra. A bátyját, amikor a Tanács felhívta a londoni Intézet lakóinak figyelmét arra, hogy a fiúnak és Emilynek minél hamarabb be kellett fejezniük a kiképzésüket. A lány addig hajtogatta az érveit, míg maga is lassan elhitte, hogy gyűlölt Árnyvadász lenni.

Egy este, vacsora után, Caleb végül beadta a derekát. Elárulta Cecilynek, hogy a rituálé során nephilek és tündérek esetében ki kellett véreztetni azt, akire rámondták az igézetet, ugyanis az angyal vér túl erős volt ahhoz, hogy az elkészített bájital hatást tudjon gyakorolni arra, aki megitta. Cecily néma csöndben hallgatta végig a férfit, majd egy néma bólintást követően kijelentette, hogy fizetni is hajlandó lett volna a boszorkánymesternek azért, hogy átváltoztassa. A lány ugyanis kételkedett benne, hogy bárki hajlandó lett volna segíteni neki abban, hogy visszahozza a halálból Gabrielt. Boszorkánymesterként azonban ezt ő maga is megtehette volna.

23. fejezet: Tökéletes szemfényvesztés

A Klávé válasza hajnalban érkezett meg a londoni Intézetbe. Gideon azonnal visszahívta Adrient az utcákról, majd tájékoztatta az idrisi Árnyvadászt arról, hogy nem egészen két óra múlva egy portálon keresztül nem csupán ők, de a Klávé emberei is szerencsét fognak próbálni a Will által meghatározott helyszínnel. Az igazgató természetesen vonakodott attól, hogy magára hagyja Sophiet az Intézetben, viszont azzal is tisztában volt, hogy egy esetleges, véres ütközet közepére rángatni a lányt még veszélyesebb lett volna. Így tehát, kompromisszumok után kutatva az elméjében, amikor Magnus megérkezett hozzájuk, hogy eljuttassa őket a szigetre, megkérte a férfit, hogy erősítse meg az Intézet védelmét legalább az egyik szoba körül, hogy ott bármikor menedéket találhasson a lány egy nem várt támadás esetén.

Dru az utolsó előtti pillanatban rántotta egy fa mögé Willt, amikor egyszerre két portál is megnyílt a Pangborn birtok udvarán, alig tíz méterre onnan, ahol a két tilosban járó nephil állt. Mindketten tudták jól, hogy a fiú megszegte a törvényt, amikor az egy év letelte előtt, engedély nélkül elhagyta New York-ot, és hogy az, hogy a lány segítette őt ebben, nem vetett túl jó fényt rá sem, de egyikük sem gondolta volna, hogy a Klávé ennyire gyorsan reagálni fog a fejleményekre. Tapasztalatból tudták, hogy a Tanács tagjai szerették az utolsó pillanatig húzni a döntéshozatalt.

A fiatal Herondale szíve a torkában dobogott, amikor még több portál nyílt meg körülöttük. Majd egyenesen kiugrott a helyéről, amikor a tekintete megakadt egy ismerős, kócos kobakon és csokoládé színű szempáron. Emily is itt volt! A lány mellett egy másfél fejjel magasabb fiú, a fiú előtt pedig egy, a magassarkú csizmája ellenére is apró lány várt a sereg élén álló nephil parancsára. Időközben a New York-i Árnyvadászok is megérkeztek, és őket látva Dru hangosan elkáromkodta magát, amiért olyan sok pénz kifizettek annak a senkiházi boszorkánymesternek, aki eljuttatta őket Angliába, amikor alig negyed órával később ingyen és bérmentve is portált nyitottak volna nekik a szigetre. Will elhúzott szájjal intette csöndre a nephilt.

Will Cecilyt kereste a tömegben, és megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy a húga nem volt Gideonék mellett. Ennek tudatában nyugodtabb szívvel indult csatába, amikor a többi katona is kivonta a kardját.

Amíg az Árnyvadász sereg a hibridek ellen harcolt, Benedict egy kisebb csapattal áttörte Alicante démontornyait. Csapdát állítva a fiának és az összes többi ostoba nephilnek, akik komolyan elhitték, hogy kijátszhatták őt, a férfi megtette a következő lépéseket az igazi célja felé: afelé, hogy eltüntesse a Föld színéről a Tanácsot és mindenkit, aki ennek során az útjába kívánt állni. A hibridjeivé akarta változtatni az ellenségeit, hogy a segítségükkel ő irányíthassa az Árnyvadászok új generációját.

Benedict szája széle egy önelégült mosolyra húzódott, amikor megállt a Tanács termének küszöbén. A mögötte sorakozó hibridek jéghideg tekintettel néztek farkasszemet az előttük álló Konzullal.

24. fejezet: Halálom alkonya

A késő januári időjárás szeles volt és esős, és ahogy Cecily felpillantott a sebtében megírt leveleiről a dolgozószobában tevékenykedő boszorkánymesterre, nem tudott nem arra gondolni, hogy a természet mennyire összhangban volt a lelkével az utóbbi napokban. A fiatal Herondale eddigi élete során csupán egyszer írt búcsúlevelet - amikor elszökött otthonról, hogy kövesse a bátyját a londoni Intézetbe -, de még ezzel a tapasztalattal a háta mögött sem jöttek könnyen a szavak, amikor megpróbálta az összekuszálódott gondolatait papírra vetni. Mert mégis hogyan kezdett neki bárki is egy ilyen üzenetnek, amikor egy része biztos volt abban, hogy valóban ez volt az utolsó alkalom, hogy kiönthette a szívét a szeretteinek? Vajon segített volna, vagy csupán rontott volna a helyzeten, ha bevallotta volna a bátyjának, hogy mindent Gabriel miatt csinált? Azért, mert képtelen volt túltenni magát a halálán.

A kettősre nehezedő csöndet csupán az esőcseppek kopogása és Caleb időszakos megjegyzései törték meg, de bármit is hozott fel érvnek az Alvilági a varázslat végrehajtása ellen, a lány hajthatatlan volt. A férfi pedig úgy döntött, hogy végső soron nem állt jogában eldönteni, a nephil mit volt hajlandó kockára tenni a céljai elérése érdekében és mit nem. Ha számára az élete csupán ennyit jelentett, egy eljátszható ingóságot, akkor a megfelelő árért cserébe, lelkiismeretfurdalás nélkül kész volt megadni a másiknak azt, amire vágyott.

A rituálét akkor kezdték el, amikor a nap a legmagasabban pontról sütött le rájuk, és első lépésként Cecilynek le kellett feküdnie Caleb asztalára, amire a férfi korábban rúnákat rajzolt. A boszorkánymester megkérte a lányt, hogy maradjon mozdulatlan, majd egy-egy mély metszést ejtett az alkarjain. A kivéreztetés egy lassú és kényes folyamat volt. Hosszú nap elé néztek.

A hibridek gondolatai olyanok voltak, akár egy megakadt lemez. Mind ugyanazt a mantrát ismételgették újra és újra: senki sem maradhatott életben.

Habár nem ez volt az első alkalom, hogy Emily a két Bellefleur testvér oldalán harcolt, még mindig nehezére esett olvasni a mozdulataikból és a gondolataikból egyszerre, főleg egy ekkora tömegben. Ennek ellenére a lánynak mégis sikerült észrevennie, amikor Clémence a földre került és a tehetetlenség félelemmé alakult az ereiben. A fegyvere nélkül, erősítés nélkül, egyszerűen mozdulni sem tudott, amikor az egyik hibrid a teljes testével az övére nehezedett.

Lily habozás nélkül kapott a dobócsillagaiért, majd ugyanilyen gyorsan és simán hajított kettőt a szörnyeteg tarkójába. Ez természetesen nem volt elég ahhoz, hogy elválassza a fejét a teste többi részétől, viszont az ilyen messziről amúgy sem volt lehetséges. A lány csupán fel akarta bőszíteni a szörnyet, hogy rá összpontosítson az alatta kapálózó nephil helyett. Ez pedig elég időt nyert a hátulról érkező Cyrilnek ahhoz, hogy elmetssze a hibrid nyakát. A gyilkos csapás olyan váratlanul érte a szörnyeteget, mint egy nyári zivatar.

Clémence összeszorított fogakkal lökte le magáról a halott hibridet, és már épp félre seperte volna a büszkeségét, hogy megköszönje Lilynek, hogy megmentette az életét, amikor a lány meglátott egy másik bajba jutott Árnyvadászt, és szó nélkül abba az irányba futott. 

A csata sokáig húzódott és tucatnyi áldozatot követelt mielőtt a nephilek az utolsó hibridet is megölték volna. Viszont Benedictre senki sem talált rá a birtokon, és ez felettébb aggasztotta az életben maradt harcosokat. Egyikük sem rajongott annak a lehetőségéért, hogy a férfi valahol a színfalak mögött újraépítse a hadseregét.

Végül Will az, aki kiválva a tömegből odalépett az Árnyvadászok vezetőjéhez, és felhívta a férfi figyelmét arra, hogy talán el kellett volna pusztítaniuk a Fekete Könyvet, még mielőtt ez megtörténhetett volna. A férfi nem örült a fiatal fiú véleményének, de a többség egyetértett vele, így kénytelen volt elfogadni azt. Magnus is támogatta az ötletet.

25. fejezet: Beáll a változás

Benedict arcát és karjait vörösre festette a lemészárolt Árnyvadászok vére. A férfi és az általa irányított hibrid katonák egyetlen Tanács tagnak sem kegyelmeztek, függetlenül attól, hogy ki állt készen az életéért harcolni vagy éppen könyörögni érte.

Azok a nephilek azonban, akik rang nélkül éltek a fővárosban, esélyt kaptak arra, hogy behódoljanak a férfinak. Amint Benedict elfoglalta a Konzul helyét a tanácsteremben található emelvényen, hibrideket küldött minden irányba a túlélőkért, majd térdre kényszerítette a szobába hurcoltakat. Lehetőséget adott nekik arra, hogy felesküdjenek a szolgálataira, azonban még így is tucatnyian estek áldozatul az inváziónak a Klávéhoz való hűségük miatt.

Cecily tompa fejfájással és zsibbadt végtagokkal tért magához a Caleb otthonában kapott szobájában. A férfi ezúttal is görnyedt háttal, a kezét fogva őrizte az álmait, amin a lány nem tudott nem mosolyogni.

Már pusztán a tény, hogy életben volt, azt mondatta a fiatal Herondale-lel, hogy sikeres volt a rituálé, mégsem bírta ki, hogy ne ébressze fel az ágyánál pihenő boszorkánymestert a keresztkérdéseivel. Caleb ásítva nyújtóztatta ki a végtagjait. Elmagyarázta a lánynak, hogy még pihenésre volt szüksége a testének ahhoz, hogy tényleg képes legyen használni a varázserejét. Ezenfelül ismételten felsorolta neki a következményeket, amivel a sikeres rituálé járt, az árat, amit azért fizetett, hogy többé ne legyen nephil. A lány jól láthatóan alig figyelt rá, ezért Caleb hamarabb pontot tett a mondandója végére, mint azt ideális esetben tette volna. Megrázta a fejét, felállt az ágy mellé húzott székről és kisétált Cecily szobájából.

A parancsra váró tömegben Clémence megkereste Lilyt, és megköszönte a lánynak, hogy megmentette az életét, a fiatal Penhallow ezt azonban csupán egy legyintésre méltatta. A kerekek őrült gyorsasággal forogtak az agyában, a tekintete pedig ide-oda járt, ahogy a kinti sötétben próbált rátalálni arra a fekete kobakra, amit már hetek óta nem láthatott.

Will egy szőke hajú Árnyvadász mellett állt, és bár a válaszlevelek hiánya által keltett kétségek azt mondatták a lánnyal, hogy talán nem kellett volna megzavarnia a párost a beszélgetésben, Lily képtelen volt megállni, hogy odaszaladjon hozzájuk.

Az első szavak, amelyek elhagyták a fiatal nephil ajkait, sértések voltak, számonkérések. Lily ugyanis nem értette, a fiú miért szakította meg vele a kapcsolatot, amint külön Intézetekbe kerültek, amikor az utolsó éjszakájukon megígérte, hogy ez sohasem fog megtörténni. Az Angyalra! Az utolsó együtt töltött napjukon örök hűséget és szerelmet fogadtak egymásnak a barátaik előtt! Hogy volt képes teljesen figyelmen kívül hagyni őt?

A kétségbeesett kiabálást egy heves csók követte. Will pedig ösztönösen közelebb húzta magához a lányt a derekánál fogva. Egy röpke pillanatra minden tökéletesnek tűnt. Amíg Will el nem húzódott a lánytól és a tekintetében izzó, hűvös lángok ki nem mondatták vele, hogy még meg kellett találniuk Benedictet.

Lily bólintva tett egy lépést hátra. Dru összeráncolt homlokkal figyelte a kettőst.

26. fejezet: Érzelmek csatája

A semmiből megjelenő tűzlevél még az egymással egyetérteni képtelen nephilek figyelmét is magára vonta. A feszült csöndet csupán a hűvös szél süvítése törte meg. Mindenki lélegzetvisszafojtva várta, hogy a sereg vezetője megossza velük, mi állt az üzenetben.

A levelet az egyik idrisi Árnyvadász küldte, még mielőtt Benedict hibridjei a tanácsterembe rángatták volna. A Klávéhoz való hűségét a halállal farkasszemet nézve sem tagadó katona beszámolt az Angliába vonult csapatoknak a fővárost ért támadásról, a démontornyok védelmének kijátszásáról és a Tanács tagjainak lemészárlásáról. A levelet olvasó nephil fogcsikorgatva gyűrte össze a vértől maszatos papírlapot.

A nephil sereg vezetője dühtől izzó tekintettel osztotta meg a tragikus hírt az életben maradt harcosokkal, majd két csoportra osztotta a csapatot. Egy apró, mindössze négy főből álló részüket Benedict és a Fekete Könyv után küldte: Willt, Drusillát, Cyrilt és Emilyt, aki az első hibrid támadás alkalmával képes volt a túlvilágra küldeni az eszét vesztett férfit. A többieket pedig, önmagával az élen, a hibridek ellen vezette háborúba. 

Caleb idegesen járt fel és alá a nappalijában. Cecily feje már attól megfájdult, hogy követte őt a tekintetével. Egy kis tál hámozott almával a kezében, a lány felvont szemöldökkel kérdezett rá, hogy mégis mi zaklatta fel ennyire a férfit, akiből hamar kitör a vallomás: aggódott, ugyanis Catarinának már vacsora előtt meg kellett volna érkeznie hozzá. A nő híres volt a pontosságáról, arról nem is beszélve, hogy Caleb szerint sohasem késett volna órákat anélkül, hogy annak az okáról levelet küldött volna a rá várakozó személynek. A fiatal Herondale-nek fogalma sem volt arról, mégis hogyan kellett volna megnyugtatnia a másikat, ennek ellenére igyekezett felhozni olyan eshetőségeket a másik számára, amelyek bár ártalmatlanok voltak, visszatarthatták a nőt attól, hogy időben megérkezzen. A lány végtelennek tűnő listáját hallgatva, Caleb csak még feszültebbé vált. Muszáj volt megkeresnie a kék bőrű boszorkánymestert.

Mire Cecily felfogta, hogy miről beszélt a másik, a nappali közepén nyitott portál becsukódott a férfi mögött. A magára hagyott lány egy grimasszal az arcán csámcsogott a hámozott gyümölcsökön, de amikor kifogyott a savanykás gerezdekből, úgy döntött, hogy ez volt a legjobb alkalom arra, hogy próbára tegye az újonnan szerzett képességeit. Caleb dolgozószobájába lopódzva, habozás nélkül elemelte az Alvilági varázskönyvét, majd megkereste benne a feltámasztó igézetet, amit a legutóbbi alkalommal csak futólag látott, mielőtt a könyv bezárult a kezében és kékre színezte a bőrét. A védő igézet ezúttal nem ártott a számára, mintha a könyv felismerte volna az ereiben csordogáló varázslatot és rezonált volna azzal. Anélkül nyílt ki a keresett oldalon, hogy a lány bármiféle erőfeszítést tett volna a keresésbe.

Cecily képtelen lett volna megmondani, hogy mikor tudatosult benne, hogy sohasem lesz képes végrehajtani a feltámasztó varázslatot. Abban sem volt biztos, hogy mikor kezdett el sírni, vagy mikor tért vissza Caleb az otthonába. Csak azt tudta, hogy az egyik pillanatban még a rituálé részleteit bogarászta, a következőben pedig a boszorkánymester kikapta a kezéből a könyvet és a mellkasához ölelte, hogy lenyugtassa a zokogástól rázkódó testét.

"Képtelen vagyok rá," hangzott a lány szájából; újra és újra. A varázslat ugyanis egy ártatlan életet kívánt a halálból visszahozott lélekért cserébe. "Képtelen vagyok rá.".

27. fejezet: Ha meghal, vele pusztul az összes

Lily összeszorított állkapoccsal nézett farkasszemet a vértől mocskos Benedict Lightwooddal. A jelenet visszahozza a lány számára az emlékeket Gabriel halálának napjáról, a düh és az eltökéltség pedig erőt adott a fiatal Árnyvadásznak ahhoz, hogy ismét szembe szálljon a férfival. Csakhogy Benedict ezúttal a Fekete Könyvnek köszönhetően sokkal erősebb volt, mint bármely másik nephil. Az oldalára állított boszorkánymesterek egyike összekötötte az életerejét a számára hűséget esküdő Árnyvadászokéval, felgyorsítva ezzel a gyógyulását, és lehetővé téve számára, hogy a halott testén használhatatlan rúnákat rajtuk keresztül ismételten használni tudja.

A négyfős csapat vállvetve küzdöttek a férfi és az őt védelmező nephilek ellen, de pár karcolásnál nagyobb sérülést egyikük sem volt képes okozni az ellenségeiknek. Nem tudtak rájönni, hogy mi történt az Árnyvadászokkal, amikor szemmel láthatóan nem változtak hibrid szörnyetegekké: a vérük vörösen hullott a földre, a tekintetük pedig öntudatot tükröztek.

A vesztesnek ígérkező csata akkor fordult pozitív irányba a fiatal Árnyvadászok számára, amikor Dru eltalálta Benedict oldalát a kardjával, és ahelyett, hogy a férfi a térdeire rogyott volna a halálos sérüléstől, két másik nephil vesztett a lendületéből. 

Ezt látva csak még égetőbbé vált a rájuk bízott feladat. El kellett pusztítaniuk a könyvet, méghozzá minél hamarabb.

Miután Cecily zokogása halk szipogássá csendesült, Caleb elhúzódott a fiatal lánytól és elmondta neki, hogy csupán azért jött vissza, mert egy védő varázslatot akart mondani az otthonára, hogy semmi baja ne essen a közelben zajló összecsapás ellenére. Benedict ugyanis bevette Alicantét, a nephilek szövetségesei pedig az életben maradt Árnyvadászokkal az oldalukon épp azon voltak, hogy visszafoglalják a fővárost.

A lány elkerekedett szemekkel hallgatta a boszorkánymester beszámolóját, és abból, ahogy szavakba öntötte a gondolatait, Cecily hamar rájött, hogy kész volt csatlakozni a harchoz. Nem azért, mert a szívén viselte a nephilek sorsát. Nem is azért, mert annyira zavarta volna, ha a jövőben csupán egy karnyújtásnyira élt volna Benedict új főhadiszállásától. Hanem mert Catarina és Magnus is a harcmezőn voltak. Ott akart lenni mellettük, hogy jobb esélyeik legyenek a győzelemre.

A bátyjára és a londoni Intézet lakóira gondolva, Cecily hasonló késztetést érzett, így a nemleges válasz fogalmát lehetőségbe sem véve kijelentette a férfinak, hogy vele együtt fog visszamenni a többiekhez. Caleb számára elég volt egyetlen pillantást vetnie a lányra, hogy tisztában legyen vele: akkor is követte volna, ha a házába zárta volna. Éppen ezért nem húzta az idejüket felesleges ellenkezéssel. Megfogta a lány kezét, portált nyitott, és átlépett vele a kéken izzó kapun.

Amikor megérkeztek a tanácsterembe, Cecily torka összeszorult a látványtól, ami a szemük elé tárult. Lily a földön feküdt, eszméletlenül vagy holtan. Benedict egy kést tartott a kezében, készen arra, hogy elmetssze Will torkát, ahogy azt a saját fia elleni harc során is tette. Egy szőke hajú lány két nála magasabb és izmosabb férfi ellen küzdött, míg egy másik, ismeretlen Árnyvadász Lily nevét kiáltva a lány felé futott, hogy elhúzza a testét egy vérre szomjazó nephil kardja elől.

Gabriel mozdulatlan testének emléke megmérgezte a fiatal Herondale elméjét. Cecily önmagából kikelve emelte a mellkasa elé a karjait, a terem ablakai pedig szilánkosra törtek a testéből kiszakadó, nyers és irányíthatatlan erőtől. A lány anélkül, hogy akárcsak egy lépést is közelebb lépett volna Benedicthez, két kézzel kényszerítette a földre a férfit. Senki sem értette, mi történt. Caleb maga sem tudta volna megmagyarázni, honnan volt ennyi ereje ilyen hamar a lánynak. így a boszorkánymester ahelyett, hogy válaszokat keresett volna, a cselekedeteivel segítette a fiatal lányt. Amikor Cecily megszédült, támaszt nyújtott a számára. A kezét a kezébe véve segített neki kontrollálni a mágiát, ami dühvel és kétségbeeséssel keveredve szétfeszítette belülről.

28. fejezet: Mágia, ami az éjszakával született

Cecily a térdeire esve igyekezett levegőhöz jutni. A tüdejét, az ereit, az izmait; az egész testét láthatatlan lángnyelvek nyaldosták. Mégsem kért az őt támogató boszorkánymester segítségéből. Most nem lehetett az egészsége a prioritás, amikor Benedict mindössze egy karnyújtásnyira volt tőlük. A férfi nem értett egyet a fiatal Herondale fontossági sorrendjével, de eleget tett a kívánságának. Egy mély, rosszalló lélegzetvételt követően ellépett mellőle és az erejével a falnak szegezte a halálból visszahozott nephilt.

Caleb egy varázsige segítségével őszinteségre kényszerítette a férfit, és kiszedte belőle, merre rejtegette a Fekete Könyvet, hiszen az szemmel láthatóan nem volt a birtokában. A nephil válaszai először zavarosak voltak, így hosszú percekbe telt, mire sikerült összezavarni a férfit annyira, hogy konkrét tényeket közöljön ahelyett, hogy egy elégedett mosollyal az arcán folyton azt ismételgette volna, hogy az esetek többségében a könyv a leghűségesebb boszorkánymesterénél volt, vagy hogy ezúttal is az Alviláginak adta utoljára, aki azonban már elhagyta a nephil fővárost.

Caleb egy portált nyitott a Pangborn birtokra, Dru és Cyril pedig azonnal elindultak a könyvért, amit Benedict boszorkánymesterének minden alkalommal vissza kellett vinnie a második emeleti dolgozószobában elrejtett széfbe. A férfi ezután küldött egy tűzlevelet Magnusnak a Fekete Könyv pontos helyéről, egy két-három soros beszámolóval egyetemben. A macska szemű Alvilági pillanatokkal azelőtt érkezett meg az elfeledett birtokra, hogy a két Árnyvadász rátette volna a kezét a varázskönyvre. Habár évszázadokkal ezelőtt túl önző és ambiciózus volt ahhoz, hogy megtegye, Magnus ezúttal egy másodpercet sem habozott mielőtt elpusztította volna a jövő nemzedékeire hagyott örökségüket.

A Benedict mellkasából kiszakadó, szürkés lila fény olyan erős volt, hogy a teremben tartózkodóknak muszáj volt eltakarniuk a szemeiket, még ha nem is akartak esélyt adni ezzel a férfinak arra, hogy ismételten megszökjön előlük.

Cecily erőtlen lábakon sétált közelebb a kis csapathoz: az eszméletét visszanyert, de lábra állni képtelen Lilyhez, a Benedicttől egy lépésnyire elégedetlenkedő Willhez és a kettejük között káromkodó boszorkánymesterhez. Habár a lány még sohasem ölt hibrideken kívül más szörnyetegeket - hiszen alig egy fél éve volt, hogy elszökött a szüleitől, és csatlakozott a londoni Intézet lakóihoz -, amikor az ujjai rászorítottak arra a kardra, amit az egyik meggyilkolt Árnyvadász teste mellett talált, tudta, hogy képes lesz megtenni, amit meg kellett tennie. Ennyivel tartozott Gabrielnek.

Benedict vére meleg volt és ragacsos, amikor ráfolyt a lány kezére, míg a férfi fájdalmas halálhörgése visszhangot vert Cecily elméjében miután a fegyver ismételten a földre hullott. Meghalt. Benedict Lightwood, a hibridek, a Fekete Könyv... egyik sem volt többé.

29. fejezet: Egy elmegy, egy marad

A Benedict esküje alól felszabadított katonák, a hibridek elleni csatában megsebesült nephilek és az Árnyvadászok Alvilági szövetségesei mind a romos tanácsteremben várták, hogy valaki elő lépjen a tömegből, és megmondja, hogyan tovább. Csakhogy a Tanács nélkül, a vezetők nélkül, senki sem tudta, kinek állt jogában megtenni mindezt. A káosz lassan, de biztosan lett úrrá a tömegen.

A terem egyik távoli sarkában Will dühösen kérte számon a húgát, hogy mégis mit képzelt, amikor önként csatába indult a hibridek ellen, amikor már korábban is megmondta neki, hogy nem volt elég erős ehhez. Cecily erre csupán annyit felelt, hogy nélküle Will már rég nem is lett volna életben, és hogy kettejük közül ő volt az, aki megölte Benecidtet. A két Herondale vitája minden szóváltással egyre hevesebbé vált, míg végül Will teljesen kiakadt azon, hogy a húga többé már nem volt Árnyvadász, és hogy az ereiben angyalvér helyett démoni vér csordogált. Nem is beszélve arról, hogy szánt szándékkal tette magával mindezt. "Egyetlen egy hónapra hagylak magadra, és nézd meg mit tettél!"

Lily igyekezett lenyugtatni a forrófejű testvérpárt, még mielőtt bármelyikük olyat mondhatott volna a másiknak, amit örök életére megbánt volna, de Willt képtelenség volt kirángatni a gondolataiból. Gyűlölte, hogy Cecily Alvilági lett, hogy nem volt mellette, hogy mindezt megakadályozza, hogy elkövette azt a hibát, hogy olyan emberekre bízta, akik nem figyeltek oda rá. Ismét, akárcsak Jem halálakor, önmagát hibáztatta mindenért, és Lily tisztában volt bele, hogy ha szavakba öntötte volna, hogy nem volt igaza, a fiú még magasabbra emelte volna a falait. Nem tudta volna elviselni, hogy a lány az ametiszt nyaklánc miatt pontosan tudta, hogy milyen instabil volt legbelül.

Will anélkül sétált el a lányoktól, hogy elköszönt volna tőlük. Anélkül, hogy bocsánatot kért volna. Anélkül, hogy belegondolt volna a következményekbe és abba, milyen érzéseket keltett az elutasító reakciója a húgában. Lily az alsó ajkába harapva próbált erős maradni Cecily kedvéért, de a tény, hogy egy hónapnyi rádiócsend után a fiú ilyen könnyen elsétált tőlük, őt is megrázta. Szerette még őt egyáltalán? Jem elvesztése után ugyanaz az ember volt még egyáltalán?

Lily a karjaiba húzta a fiatal lányt, és megígérte neki, hogy amint lenyugodott a testvére, beszélni fog vele. Azt is Cecily lelkére kötötte, hogy írjon neki nyugodtan, mert bár még hosszú hónapok vártak rá a párizsi Intézetben, ez nem jelentette azt, hogy többé nem volt az élete része. A lány a könnyeivel küszködve ígérte meg, hogy így fog tenni, majd hagyta, hogy Lily csatlakozzon a rá várakozó, francia Árnyvadászokhoz.

Időközben Adrien a pódiumon állva magára vállalta a rend visszaállításának a feladatát. Megköszönte a szövetségeseiknek a segítségüket, és lerótta a tiszteletét az elhunyt katonák áldozata előtt.

Caleb és Cecily nem várták meg, hogy a férfi a mondandója végére érjen. Kisétáltak a tanácsteremből, és egy portálon keresztül hazamentek a boszorkánymester birtokára. Will kirohanását hallva, a rituálé következményeit elfogadva, Cecily megkérte a férfit, hogy egy ideig hadd maradhasson vele. Caleb ezúttal sem volt képes nemet mondani a lánynak.

Epilógus

Egy hónappal Benedict halála után Lily, Clémence és Cyril démonvadászaton voltak a város északi felén. A francia lány arról kérdezgette a fiatal Penhallowt, hogy az őrjáratuk előtt ezúttal sikerült-e beszélnie Will-lel, de a lány erre csupán egy lemondó fejcsóválással felelt. Miután Will hátat fordított nekik a tanácsteremben, Emily megpróbálta megkeresni, de a szőke Árnyvadász lány, akivel korábban látta, azt mondta, hogy a fiú addig idegesítette Magnust, amíg idő előtt vissza nem küldte New York-ba. Akárcsak korábban, a hibridek elleni második csata előtt, a lány tűzlevelei válasz nélkül maradtak. Habár az év elején örök hűséget és szerelmet esküdtek egymásnak, az ujjára húzott, vékony ezüst ékszerre nézve a lány semmi másra nem tudott gondolni, csak arra, hogy semmit sem tudott a fiúról. Semmit, csak hogy időre volt szüksége, és elutasította annak a gondolatát, hogy megossza vele az érzéseit, a fájdalmát, a dühét, a bánatát.

Clémence egy fanyar grimasszal tett pontot a beszélgetésük végére, amikor a hármas egy hangos sikolyra lett figyelmes. Lily ereiben megfagyott a vér, amikor felismerte a barátnője kétségbeesett hangját.

A sikátorban, ahova beszorították az áldozataikat, két vérfarkas nézett farkasszemet Chloéval és Lily ex barátjával, Pierre-rel. Cyril majdnem eltalálta az egyik nyílvesszőjével a vörös hajú lányt, aki elkerekedett szemekkel és gyökeret vert lábakkal figyelte az eseményeket. Az Alvilágiaknak sikerült elmenekülniük, de előtte még megbizonyosodtak róla, hogy a nephilek tisztában voltak vele: Marcel az üdvözletét küldte mindazoknak, akik nem hódoltak be az egyezménynek, ami a klánja és a helyi Árnyvadászok között már évtizedek óta fenntartotta a békét.

Lily azonnal az Alvilágiak után akart szaladni, de akkor meghallotta Pierre fájdalmas nyöszörgését. A fiú a hasát ölelve vergődött a földön. A vére átitatta a felsőjét. A szemei elszíneződtek, ahogy a tekintete találkozott az Árnyvadászéval. Megharapták. A teste pedig már el is kezdte az átváltozást.

A helyi vámpírok vezetőjének üzenete tiszta volt és világos: vagy behódoltak az akaratának, vagy mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy azt kívánják, bárcsak sohase fordultak volna ellene a saját városában.